Social Network

Nem kell megijedni, nem írok filmajánlót. Egyrészt szerintem nem vagyok jó filmkritikus, másrészt egy-egy film értékelése nagyon szubjektív dolog. 

És tényleg nem a fenti filmről akarok írni, hanem a témájáról, ami mindennapjaink szerves (?) részévé vált - a közösségi oldalakról, a kapcsolatokra való hatásáról, áldásairól és átkairól. Megpróbálok nem általánosítani, hanem a szubjektív véleményemet szavakba önteni.

Azt gondolom, hogy az első és legfontosabb kérdés a közösségi oldalak használatával kapcsolatban az a kérdés, amit az életünk összes többi területén is előszeretettel kérdezünk: MIÉRT?

- Miért használom?

- Miért írok ki gondolatokat, érzéseket, benyomásokat?

- Mi a célom?

Őszinte leszek. Engem akkor kapott el a gépszíj, amikor egy nagyon fájdalmas és magányos időszakba ért az életem. Arc nélkül, úgy, hogy nem kellett megmutatnom magam teljes fizikai valómban, könnyebb volt kikommunikálnom a fájdalmakat, az örömöket, ez az időszak a veszteség feldolgozása volt. És mivel újabb és újabb "barátaim" lettek, az online közösségi élet az identitásom része lett. Az, hogy mennyi "barátom" van, mennyien "like"-olnak, mennyien reagálnak az általam közzétett dolgokra egy hamis önképet alakított ki bennem. Az értékemet az határozta meg, hogy anélkül, hogy ismernek, mennyien szeretnek. Népszerűnek és elfogadottnak éreztem magam. Ami egyébként a büszkeség csöppet sem rögös útján is elindított. 

Nem értettem, miért bánt annyira, ha nem kapok reakciókat, ha egy nekem fontos dolog másnak egyáltalán nem számít... Pedig ha őszintén magamba nézek, nem tudok igen-nel válaszolni arra, hogy én mindenre reagáltam volna, ami másnak talán fontos volt.

Időnként hosszú-hosszú perceket töltöttem azzal, hogy valami vicces/érdekes/frappáns kiírást fogalmazzak meg. Kinek szeretnék én imponálni? Kinek KELL imponálnom?!

Mostanában több oldalról kapom azt, hogy nem állhatunk meg a sekélyes kapcsolatoknál. Nem most tanultam meg, hogy a kapcsolatok befektetések - energiát, időt, érzelmet és értelmet igényelnek. Jómagam egyébként is "vagy mindent, vagy semmit" személyiség vagyok,  sem barátságban, sem szerelemben nem tudok csak tengődni a langyos vízben. 

Aztán vasárnap egy számomra kedves színész (aki nem használ Internetet egyáltalán) az alábbiakat mondta egy interjúban, ahol a Twitteren tehettek fel kérdéseket: 'People! Stop typing, start talking!' (Emberek, hagyjátok abba a gépelést, kezdjetek beszélgetni!) Tegnap pedig egy blogbejegyzést olvastam '140 karakteres barátság' címmel, ami arról szólt, hogy a közösségi média miatt mennyire hagyjuk, hogy leredukálódjanak a barátságaink. Példaként hozta fel a blogíró J. R. R. Tolkien és C.S. Lewis világhírű barátságát. A két nagyszerű elme beszélgetett, vitázott, megosztották egymással a műveiket, kikérték egymás véleményét, támogatták és kritizálták egymást. Ma hol találunk ilyen barátságokat?

Istennek hála, én találtam. Nem a Facebook-on, nem a Twitter-en, hanem a valós életben. Hosszú (és rövid) leveleket váltok egyik drága barátnőmmel (és legalább havonta egyszer személyesen is találkozunk, dacolva a távolság okozta akadályokkal), másik drága barátnőmmel hetente összeülünk és egy kávé vagy egy kispohár sör társaságában eltöltünk egy vagy több órát, külföldön élő barátnőmmel pedig igénybe vesszük az internet adta lehetőségeket és hetente élőszóban beszélünk. MEGOSZTJUK MAGUNKAT EGYMÁSSAL. 

Nem 140 karakterben, nem két mondatban. Nekik (és nekem) nem elég csak annyi, hogy megkérdezzük a másikat: Mire gondolsz most? A másik pedig egy vagy két mondatban elmondja és már tudunk is a másikról mindent. 

Én meg akarom osztani az életemet. 

És rájöttem, hogy nem kell világgá kiáltanom mindazt, ami bennem van. Akit érdekel, hogy mit gondolok, mit csinálok, mit érzek, hol nyaralok, mit ebédelek, az megkérdezi tőlem. A szívem bezárt kert. Szívesen kinyitom az ajtaját. De örülök, ha valaki bekopog... (vagy csenget ;))

Emellett pedig én magam is akarok kopogni és csengetni, odafigyelni azokra, akik fontosak. Akarok energiát, időt, érzelmet és értelmet belefektetni a kapcsolataimba. Akarok a szemetekbe nézni és úgy megkérdezni: Mi jár a fejedben? :)

A közösségi hálónak nagy hatalma van, rajtunk múlik, hogyan használjuk.

Legyünk okosak és szabadok! Ha hűek vagyunk magunkhoz és nem próbálunk mást mutatni, mint akik vagyunk, nyert ügyünk van!

Megjegyzés 1: Remélem, nem tűnik úgy, hogy bajom van az internettel. Egyik legközelebbi barátnőmet egy fórumon ismertem meg, ahol oldalakon keresztül beszéltük meg életünk közös pontjait. :)

Megjegyzés 2: Nem hagyom el a közösségi oldalakat. Megtalálható és elérhető vagyok a fenti oldalakon. Csak nem úgy, mint eddig.

Megjegyzés 3: A három fent említett barátnőmön kívül vagytok még többen, akik nagyon fontosak vagytok az életemben és akikkel a kapcsolatot szeretném ápolni - szemtől-szemben :)