Az elso het summaja

Remelem, mindenki elvezi a nyarat, azt kell, hogy mondjam, en szaz szazalekosan kihasznalom augusztus utolso napjait - a homersekletet tekintve inkabb julius derekan jarok...

Az elso napokat fokepp vasarlassal es az en atallasommal toltottuk :) Ami azert jo, mert nagyon sokmindent megvettem, amit szerettem volna, emiatt mar nem kell futkozni. A fenykepezest - turistaskodast - tegnapelott kezdtem, most mar kattintgatok, foleg, hogy Kataval egyutt fedezzuk fel St. Louis-t. 

Voltunk az allatkertben, ami itt ingyenes. Lattunk fan ulo oroszlant, vizilovat, gyonyoru madarakat, pingvineket, okapit es sok mas erdekes allatot. 

Tegnap Clayton varosreszben setaltunk - akkor kapott el eloszor igazan az 'Amerikaba jottem'-eleterzes. Aztan elmentunk a Forest Parkba, ami nagyobb, mint a Central Park New York-ban. Gyonyoru. Futkoznak a mokusok, az emberek futnak, amerikai focit jatszanak, frizbiznek, es mint mi, setalnak es csacsognak.

Ma reggel kimentunk Cliff Cave Parkba a kutyakkal, setaltunk egy nagyot, aztan elmentunk St. Charlesba, ami olyan volt, mint egy idoutazas. Gyonyoru kis varosresz, regi hazakkal, rengeteg etteremmel, lovasrendorrel.

Amerikaban a kedvenceim a kolibrik, szombat reggel az egyikuk korbetancolt a teraszon :) 'Megallt' velem szemben es csak nezett a kis okos gombszemeivel.

Megis azt kell mondjam, hogy a legjobb dolog itt az, hogy a barataimmal vagyok. Felszabadultak vagyunk, rengeteget beszelgetunk, nevetunk, jovunk-megyunk, eszunk (eljen a bagel kremsajttal), kavezunk, beszelgetunk, nevetunk, jovunk-megyunk. Ha nem latnek fan ulo oroszlant, kolibrit, mokuskat, akkor is maximalisan kihasznalt lenne az ittletem... Tudom, hogy ez fog a legjobban hianyozni otthon. Na meg a Beef Jerky :D

Par kep az elmult napokbol...

Fokak kozott Eccerke...

Oroszlan a fan... :)

Forest Park - egy ici-pici szelet belole

Picasso's - the art of coffee (es ez nem a bejarati ajto, hanem az asztallap :))

Mississippi river is a friend of mine...

Magaert beszel! :)

Landola-s

Eloszor is bocsanat, hogy ekezet nelkul irok, lehet, majd megtalalom az ekezetes funkciot, egyelore csak gyorsan be akartam jelentkezni.

Isten kegyelmebol St. Louisban vagyok (azaz Columbiaban, Illinoisban). Meg tegnap ketelkedtem, hogy ide fogok erni. Az utazas nagyon egyszeru es gordulekeny volt - egeszen New Yorkig... Kesessel erkeztunk, mivel akkora forgalom volt a repteren, hogy nem tudtunk beallni. A bevandorlasi reszen es a csomagellenorzesnel is csont nelkul atjutottam, kb. fel ora alatt at is ertem a megadott kapuhoz, ahonnan indult tovabb a csatlakozas. Lattam, hogy par gepre keses van kiindulva, de az enyem normal idoben indult. Aztan fel oraval kesobbre tettek. 18.45-kor kellett volna indulnia, haromszor tettek at, 20.30-as indulasnal mar kicsit feszengtem - foleg, hogy elkezdtek jaratokat torolni. Amikor mar azt gondoltam, rendezodik a helyzet, fel ora alatt ejszakai sotetseg lett es kitort a vihar. Felhivtam Katat, a tv-ben pedig megszolalt az amerikai himnusz. Na, ott rohogtem fel, hogy ilyen nincs. Es megis van. Mindenki azt mondogatta korulottem, hogy tuti, ezt a jaratot is torolni fogjak, a remeny elveszni latszodott, en pedig probaltam belenyugodni, hogy New Yorkban ejszakazok.

Akkor imadkozni kezdtem, mint meg elotte sohasem. Kertem Istent, hogy csendesitse le a vihart, parancsoljon a szelnek, az esonek, a villamoknak. Faradt es feszult voltam, faztam es hisztiztem... Es Isten meghallgatott.

21.10 korul hivtak a jaratom utasait, hogy beszallas! Gondolhatjatok, hogy szedtem a labaimat! :) 

Magyar ido szerint 7.35 korul landoltam St. Louisban. Landolas kozben neztem ki az ablakon, a felhold rammosolygott, az Esthajnalcsillag kacsintott melle, a konnyeim pedig eleredtek. Akkor tudatosult bennem, hogy en tenyleg itt vagyok...

Mivel a new york-i jaraton nem tudtam aludni, a st. louis-i repulon pedig csak kb. 1 orat, tobb mint 24 orat talpon voltam... 

Bar volt nem kivant kaland az uton, megis azt mondom, hogy nagyon jo elmeny volt. Kedves emberekkel talalkoztam, New Yorkban is mindenki normalis es kedves volt, a St. Louis-ba tarto gepen pedig a legiutaskisero tapsolt, amikor arra a kerdesre, hogy hazajovok-e azt valaszoltam, hogy nem, hanem a legjobb baratnomet latogatom meg. A repules jo lehetoseg az ismerkedesre, az embereket osszekoti valami lathatatlan fonal.

Isten pedig huseges es velem volt mindvegig.

Szoval itt vagyok es jol vagyok :)

Két nappal indulás előtt...

Így állok:
- bőrönd bepakolva
- majdnem minden a helyén
- torokfájás
- mosogató eldugulva
- semmi nincs a helyén
- kezdődő hiszti (igazából ez már nem kezdődő :D)
- beszív-kifúj-ima-beszív-kifúj-ima
- búcsúzások
- ajándékok
- egy utolsó adag mosás (csak hogy majd tele tudjam pakolni a szennyestartót, ha hazaértem)
- egyre fogyó percek az indulásig...

Ami hátravan:
- egy nap munka
- takarítás
- telefonok
- utolsó simítások
- valószínűleg kevés alvás

Már csak kettőt alszunk és én igazi felnőtt nőként kilépek egyedül a Nagyvilágba. :)

Ha imádkoztok értem, a következő imakéréseim lennének:
- tudjam ezt az utolsó napot itthon odaszánni - a munkának, az elintéznivalóknak
- pénteken az átszállásnál menjen rendben minden

Talán addig még írok, de ha nem, akkor vigyázzatok magatokra, jelentkezek, ahogy tudok!

Szeretettel:
Eszter

It's the final countdown avagy a Végső visszaszámlálás

Az ágyamon ülök és kupi vesz körül. Az agyamban is van némi zűrzavar, azaz rendetlenség.

Mellettem egy A4-es füzet, amelynek két oldala listákkal van tele. Szám szerint négy listával.

Igen, készülődök. Immáron 3 és fél hónapja... Akkor kiszámoltam, mennyi nap van hátra a Nagy Kalandig. Nagyon sok volt. Most pedig 5 éjszaka választ el attól, hogy repülőre üljek, átszeljem az óceánt és lábam az Amerikai Egyesült Államok földjét érintse.

Bár lennének szavak, amikkel ki tudnám fejezni, mennyi minden zajlik a lelkemben! 

Várakozás, öröm, vágyakozás, kíváncsiság, izgatottság, félelem, hála.

A szívem tele van kérdésekkel (Milyen lesz? Hogy fogom érezni magam? Otthonos lesz? Miket látok majd? Kikkel találkozok? Mit akar Isten mutatni? Mit fogok tanulni? Hogy fogom kivitelezni az átszállást? :) stb. stb. stb.) és nagy reménységgel tekintek az elkövetkezendő három hét elé.

Egy hetet még dolgozni kell (nem lesz egyszerű, amikor már csak félig vagyok itthon lélekben), pénteken pedig irány Amerika! :)

5 éjszaka, már csak 5 éjszaka....

Ösvény a dzsungelben

Életem jelenlegi szakaszát pont így élem meg. Dzsungel vesz körül, hangok-ízek-illatok keveréke és az az egyetlen reményem, hogy Isten vágja a csapást előttem...

Ez a dal tökéletes. Zeneileg, szövegileg. Szívemből énekel Steven Delopoulos, az Isten áldja meg ezért a dalért (is).

Steven Delopoulos - Jungle Trail

Jungle Trail

Was tossed along that jungle trail
There was nothing there, just thorns and nails
Had no skin, no fur to wear
But I straggled through the storm
In a search to find my home

Now I climbed the mountain and I pleaded with the sky
There was no one around, just some dark clouds in reply
But I offered some berries and a tear in my eye
‘Cause I was on my own
So far away from home…home

Chorus:
There’s a fire burning inside me
Makes the lame walk and the blind to see
Here I am wandering on what I should be
The old earth, the moon, the sun
Some wings to rise the dawn

Now time’s tickin’ like a melancholy friend
Ticks the beginning, and the middle and the end
But if I close my eyes and just pretend
There’s shelter in this song
Like a river flowin’ home…home

A Mama főztje - aludttejes prósza

Azt gondolom, minden lány vágyik arra, hogy megtanuljon úgy főzni, mint az anyukája.

Én nagyon szerencsés vagyok, mert anya nagyon jól főz - ízesen, változatosan és hát a Mama főztje az a Mama főztje.

Akkor érzem sikeresnek a főzésemet, amikor visszaköszönnek az otthoni ízek benne. Soha nem voltam egy kukta típus, mégis ragadt rám valami - legalábbis egy-egy fogás ezt bizonyítja :)

Aludttejes prósza - ez a név már önmagában viszolygást vált ki emberekből, akik nem tudják, miről van szó. Már a kiejtés problémát szokott okozni. 'Prossza?' - kérdeznek vissza. Nem! PRÓSZA. Hosszú Ó, rövid SZ. Prósza. Nem tudom, honnan ered a neve, mi otthon szoktunk aludttejes prószát sütni és krumpliprószát. Mindkettő nagy kedvencem. 

Amikor legutóbb otthon voltam, apukám nosztalgiázott. Elmesélte, hogy kisgyerekként sietett iskolába és a nagymamája reggel a kis tepsibe sütött neki frissen aludttejes prószát. Összefutott a nyál a számban. Anyukámtól azon nyomban elkértem a receptet és következő héten már a konyhában ügyeskedtem, imádkoztam a sütő előtt, hogy hadd legyen olyan az én prószám, mint Mamié.

Legnagyobb örömömre olyan lett. Megkóstoltattam két olyan emberrel, akik nem tudták, mi az a prósza és mindkettőjüknek nagyon ízlett. Ezért is vettem a bátorságot, hogy a receptet megosszam Veletek. Íme.

Hozzávalók:

- 4 kis pohár kefír

- 1 tojás

- 1 kis pohár tejföl

- só

- liszt

- baracklekvár

Elkészítés:

Egy mély keverőtálban 3 pohár kefírt, egy csipet sót és a tojást simára keverjük annyi liszttel, hogy  nokedliszerű sűrűségű masszát kapjunk. Ezután belekeverjük a 4. pohár kefírt, de ezt nem keverjük simára, hagyjuk, hogy darabos maradjon. Ezt az egyveleget kivajazott/kiolajozott tepsibe öntjük, majd egy nagykanállal rápöttyögtetjük a tejfölt és a baracklekvárt váltva. Előmelegített sütőben kb. 25-30 percig sütjük, akkor jó, amikor a széle már ropogós. Kb. 10X10 cm-es kockákra vágjuk. Melegen ajánlom :) Mármint, hogy melegen tálaljuk, úgy az igazi.

A legjobb szerintem az, hogy az édes és sós íz keveredik benne. Nem főétel, inkább egy finom leves után jó kiegészítő.

Tádááááámmm, az én prószám :)

Vasárnapi beszámoló

Az lett volna az igazi, ha tegnap este ragadok billentyűzetet, hogy leírjam a vasárnapi élményeimet, de mikor hazaértem, olyan fáradt voltam, hogy csak a fogmosásra és az ágyba borulásra volt erőm.

Szeretek akkor írni, amikor még az emlék nem is igazán emlék - még frissen él bennem, érzem az illatokat, ízeket, nem kell gondolkodnom a 'hogyisvolt'-on. De a testem ilyen szempontból tegnap cserbenhagyott.

A vasárnap reggelt egy kellemes szombat előzte meg. Pihentem, lazítottam, főztem, sütöttem (a Csokis sütit kókuszreszelék hozzáadásával), olvastam, elmélkedtem, Bibliát olvastam. Igazi feltöltődős nap volt. Vasárnap reggelre sikerült kialudni magamat, így a reggel is nyugodtan kezdődött.

Még mindig izgalommal készülök Tatabányára. Nem félelemmel vegyes izgalommal, hanem izgalommal. Természetes, hogy megyek, de amikor már kezdem magától értetődőnek venni ezt, akkor emlékeztetem magam, hogy hogy kerültem oda - hogyan vezetett Isten egy városba, amihez semmiféle kötődésem nem volt. Most pedig ott van számomra egy kis családias közösség, ami igazán olyan, mint egy család.

El kell, hogy mondjam, a Golgotában azt szeretem, hogy tiszta és egyenes a tanítás.

Matt a lelki harcról tanított a Jakab 4 alapján. Az elmúlt hét után ez a tanítás nekem egy pecsét volt. Amikre Isten az Esemény kapcsán elvezetett, azokra megerősítést kaptam.

Nagyon szeretem, hogy Matt is olyan típusú tanító, aki nem az érzelmekre akar hatni, hanem lényegre törő, egyenes és őszinte (emellett meg vicces is :D). Ha van egy órátok, szerintem hallgassátok meg a tanítást a gyüli honlapján (http://goltotatbtemp.blogspot.com/p/mp3-tanitasok.html - majd csak jövő héten kerül fel), nekem nagyon sokat adott és nemcsak azért, mert az utóbbi napokban jobban a tudatára ébredtem a lelki harcnak. 

A tanítás után végre tudtam olyan emberekkel beszélgetni, akikkel eddig nem sikerült és ez is annyira jó volt! (bár az nagyon fura, hogy vannak olyanok, akikkel már csak szeptemberben fogok újra találkozni....) Az én szívemet mindig megörvendezteti az, hogy különböző egyéniségek vagyunk, de van bennünk valami közös. Tudunk beszélni arról, hogy Isten mit tett, mit tesz az életünkben.

Mivel Matt-el Vasárnap Estén is szolgáltunk, az Edwards rezidencián tölthettem a délutánt, ami számomra mindig ajándék. Ahogy a gyerekek egymáshoz, a szülőkhöz, a szülők a gyerekekhez és egymáshoz is viszonyulnak, mindig megáld engem. A kedvencem az volt, amikor ebédnél Matt mondta, hogy Vasárnap Estén fogjuk énekelni a He Reigns c. dalt a Newsboys-tól, Olivér és Benjamin duettben kezdték el énekelni a refrént :) 

A Vasárnap Este pedig ismét különlegesen áldott volt számomra. Nemcsak zeneileg, hanem lelkileg is hatást gyakorolt rám. Kiváltság, hogy Matt-el, Illéssel, Jonival, Simával, Tomival szolgálhattam együtt és kiváltság látnom, ahogy Isten a dicsőítés alatt megnyitja az emberek szívét. Ami még nagyobb öröm, hogy nemcsak szemlélője, hanem résztvevője lehetek ennek a folyamatnak - mármint, hogy Isten az én szívemben is munkálkodik ilyenkor.

A tanítás pedig a megbocsátásról szólt. Igen, az elmúlt hét után erre az üzenetre is szükségem volt. Vannak elvarratlan szálak a szívemben.....

Most látom igazán, hogy tegnap kellett volna a beszámolót megírnom, mert ez így egy kis töredékét sem adja vissza annak, hogy milyen gazdag vasárnapom volt. 

Fizikailag lefáradva, de lelkileg felfrissülve értem haza. Ismét volt miért hálát adni és ismét megláthattam, hogy bár 14 éve járok Jézussal az úton, van mit tanulnom és minden nap szükségem van a kegyelemre.

Az a jó hír, hogy minden nap kapok is kegyelmet :)