"Feltámadunk!"

A nagykanizsai temető bejáratánál ez a felirat fogadja a belépőket.
Tudom, nem éppen felemelő a húsvéti bejegyzésemet egy temetős képpel kezdeni, de ahogy az Ünnepre készülődtem a szívemben, valamiért ez jutott eszembe. És az, hogy akik oda bemennek, vajon tisztában vannak-e ennek az egy szónak a jelentésével?!
Sokan valószínűleg úgy tartják, hogy a feltámadás az újszövetségi időkből származó "gondolat". Nekem is meglepő, hogy már Dániel próféta is írt róla kb. 500-600 évvel Jézus születése előtt.

"De abban az időben megmenekül néped, mindaz, aki be lesz írva a könyvbe. Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek az örök életre, némelyek a gyalázatra és az örök utálatra." Dániel 12:1-2

Hiszem, hogy Jézus meghalt és három nap múlva feltámadt. Nem fogadom el, hogy ez csak egy monda, vagy kitaláció, vagy az igazság takargatása. (A kedvencem, amikor valaki azt bizonygatja, hogy Jézust biztosan a tanítványai lopták ki a sírból. Elképzelem a jelenetet, ahogy Péter és János, meg a többiek odasettenkednek, a katonákat leütik, vagy nem tudom mit csinálnak velük, elgörgetik a követ, kiviszik Jézus testét, visszagörgetik a követ, aztán uccu neki, futnak, ahogy tudnak... :D)
Hiszem, hogy a feltámadás valóság, mi több, hiszem, hogy ha meghalok, akkor eljön majd az a nap, amikor én is feltámadok, ahogyan azt Dániel is megírta.

Szóval ezekkel a gondolatokkal készültem a húsvétra. 14 évvel ezelőtt lelki értelemben már átéltem a feltámadást, az újjászületést. Átéltem, hogy új kezdődik és semmi nem lesz úgy, ahogy régen volt.
Ebben az évben Isten olyan kegyelmes volt hozzám, hogy megengedte, hogy ismét új kezdetet tapasztalhassak meg. Lerakhattam egy olyan terhet, amit két és fél éve cipeltem, ami mindig egy tüske volt, ami olyan sebet okozott, ami újra meg újra kifakadt.
Soha nem gondoltam, hogy képes leszek kimondani majd azt, hogy hálás vagyok Neki azért, hogy 'nem'-mel válaszolt a kérésemre. Akkor vádoltam és úgy éreztem, a szeretetét vonja meg tőlem. Pedig pontosan ezzel mutatta meg a szeretetét.... Nem tudom szavakba önteni, mekkora hálát érzek.

De írok Tatabányáról is :)
Mindig leírom, milyen sokat jelent nekem ez a közösség. Ez most is így van, és egyre inkább erősödik. Csak egyet sajnálok - hogy nem vagyok ott, helyben, nem tudok házicsoportra járni... De nem nyavalygok, mert így is sokat kaptam.
Tatabányán érezhető volt a húsvéti hangulat. Ott volt a levegőben egyfajta visszafojtott öröm - én alig vártam, hogy dicsőíteni kezdjünk és kiereszhessem a hangomat! :) Sokan voltunk, többen jöttek, akik még soha nem jártak a gyülekezetben, jó volt látni, ahogy Isten végezte a munkáját.
Énekeltek a gyerekek is - ez mindig az egyik kedvenc részem, szeretnék olyan lelkes lenni, mint amilyenek ők!
A tanítás után ismét dicsőítés volt (amit Isten különlegesen megáldott - én még mindig rácsodálkozok arra, hogy kevés hangszerrel is milyen teljes lehet zeneileg egy-egy dal) és közös úrvacsora. Az úrvacsora alatt az jutott eszembe, hogy annyira jó, hogy nem kell bánatosan a keresztre nézni. Ostorozhatom magamat a bűneim miatt, de ha felfogom azt, hogy Jézus mit tett értem, akkor nincs szomorúságra okom. Csak örömre. Mert Jézus nem maradt a kereszten. Erről szól a húsvét.

Az istentisztelet után nagy dínom-dánom következett, a gyülekezetbe járó lányok-nők-asszonyok kitettek magukért - olyan finomságok kerültek az asztalra, hogy szerintem receptkeresőt fogok indítani! Az eszem-iszomot nagy részben Benjaminnal, Melinda és Matt kisebbik fiával töltöttem, aki ez alkalommal is teljesen levett a lábamról. :) Utána pedig nagyon áldott beszélgetéseim voltak, csak mindig kevésnek érzem az időt, amit ott tölthetek...
Az idei igazi húsvét volt, arról szólt, ami a lényege az Ünnepnek. De őszintén bevallom, nagyon jól esett a sonka és a főtt tojás is (a locsolók pedig Istennek hála, otthon maradtak :D). A frissen reszelt tormánál pedig nincs jobb dolog. ;)

Remélem kedves Olvasó, Neked is áldott húsvétod volt és átélted az új nap és az új kezdet örömét! :)

Vasárnap

Azért nem készült tatabányai beszámoló ezen a héten, mert abban az örömben lehetett részem, hogy a hétvégét drága szüleimmel, Fifi kutyával és Cirmivel tölthettem Nagykanizsán.

Kikapcsoltam, feltöltődtem, szeretetet adtam és kaptam, régi barátságot frissítettem fel, kutyáztam, fagyiztam, élveztem a napsütést és a mama főztjét :)
Nagykanizsa gyönyörű tavasszal. A rengeteg cseresznyefa ilyenkor rózsaszín ruhába öltözik, a Tavasz utca látványa minden alkalommal a szívemet melengeti. :)

A szívem egy része azért Tatabányán volt, már nagyon várom a húsvét vasárnapot, hogy ott lehessek és újra részese legyek a csodának. 14 éve tértem meg húsvétkor, így ez az ünnep nekem mindig kiemelkedő jelentőségű lesz. Ünneplés lesz, az biztos! :)

Addig is, itt meghallgathatjátok Németh Jani tanítását Jézus főpapi imádságáról.

Money, money, money...

Hetek óta gondolkodom ezen a bejegyzésen, próbáltam rendszerezni a gondolataimat és megfogalmazni, hogy mit is szeretnék mondani.

A pénz mindig tabu téma volt számomra. Mennyim van, mit csinálok vele, hogy osztom (vagy inkább hogy nem osztom) be, stb.
Azt most sem fogom a kedves olvasóközönség elé tárni, hogy mennyim van és pontosan mit csinálok vele, viszont azt szeretném megosztani, hogy az elmúlt hónapok milyen változásokat hoztak a gondolkodásomban az anyagiak terén.
"Minden rossznak a gyökere a pénz szerelme..." - írja Pál Timóteusnak.
Nem tudom, hogy bennem ez vezetett-e oda, hogy vakságot színleljek, amikor az anyagiakról van szó.

Hiszem, hogy Isten alkotta az agyunkat. Azért, hogy használjuk. Nemcsak a testrészt adta, hanem bölcsességet is ad, hogy ebben a világban el tudjunk igazodni.
Nem vallok semmilyen sikerteológiát, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy Jézus nem viccből mondta, hogy 'ezen a világon nyomorúságotok lesz'. De ezt is mondta: 'Bízzatok, én legyőztem a világot!'

Istent nem akarom kizárni a pénzügyeimből sem, hiszen Ő adta a pénzt is. Sőt! Az a vágyam, hogy ezt a területet is Ő irányítsa. Viszont szeretnék azzal a bölcsességgel élni, ami Tőle jön.
Egy ige pár hónapja a szívemig hatolt, azóta is ez az imám, ha az anyagiakon gondolkozom.
"Két dolgot kérek tőled, mielőtt meghalok, ne tagadd meg tőlem: Óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől! Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak és ne mondjam: Kicsoda az ÚR? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét!" (Példabeszédek 30:7-9)

Szóval a jelenlegi gazdasági helyzet miatt és az egyedülállóként való élet örömei és viszontagságai miatt Isten kegyelméből rákényszerültem arra, hogy elkezdjem használni az agyamat. :)
Jon Acuff (akit már ajánlottam itt) írt egy nagyon vicces könyvet egy amerikai pénzügyi guru programja alapján a pénz kezeléséről. A gurut Dave Ramsey-nek hívják, Amerikában rengeteg embernek segített a különféle kölcsönökből, hitelekből kimászni.
Ahogy olvastam Jon könyvét, elkezdett a szívem mocorogni, hogy változtatnom kell. Lehet hónapról hónapra élni, de talán máshogy is lehetne. Csak egy kicsit kell jobban odafigyelnem. Csak egy kicsivel tudatosabbnak lennem elég.
Úgyhogy január 1-el belekezdtem a programba, amit valamennyire a Ramsey-elv alapján folytatok, másrészt pedig próbálom a magyar viszonylatokat figyelembe véve beosztani és költeni a pénzt.
(Jon Acuff egyik legzseniálisabb ötlete, hogy ha túl akarod magad költekezni valamivel, akkor kérdezd meg az eladót, van-e sárgában az adott áru. Mert a banánon kívül semmi nem néz ki jól sárga kivitelben :D)

Szóval a menet:
1. Biztonsági tartalék összegyűjtése - nekem ez kb. a fizetésem 1/6-a. Ehhez hozzá sem nyúlok, csak akkor ha valami sürgős és elkerülhetetlen kiadás jön (fogorvos, villanyszerelő, stb.). Meg kellett tanulnom, hogy a fodrász nem vészhelyzet, a mobiltelefon sem az :)
2. Hitelek, tartozások visszafizetése - nem a legkevesebb, amennyit tudok, hanem a legtöbb amit tudok. Nincsen lakáshitelem, nincs kocsim, nincsenek nagy kölcsönjeim, de van valamennyi és attól nagyon szeretnék megszabadulni.
3. Megtakarítás - én most arra gyűjtök, hogy Isten akarata szerint ebben az évben meglátogathassam egyik legkedvesebb barátnőmet, aki az óceán túlsó oldalán lakik :)
4. Gyűjtés - nyugdíjasévekre (bár nem gondolom, hogy én azt megérem, de ez sem az én döntésem), esetleg lakásra.

Rá kellett jönnöm, mekkora áldás, hogyha az ember fia/lánya nyilvántartást vezet a pénzügyeiből. Bevételek, kiadások. Kategórikusan.
Leírom az én budget-formámat:
a bevételek is külön részekre vannak osztva (fizetés, ajándékok, megtakarítás, biztonsági tartalék, stb.)
a kiadások pedig 11 kategóriába kerülnek, megvan, hogy melyik kategória a fizetésem hány százalékát teheti ki:
1. Ajándékozás (tized, jótékonysági cél, ajándék, stb.) 10-15%
2. Megtakarítások 5-10%
3. Lakás (ide megy nekem a bérleti díj, közös költség) 25-35%
4. Rezsi 5-10%
5. Étkezés (bevásárlások költségei, éttermek, kávézók, bármilyen étkezés vagy italozás :)) 5-15%
6. Utazás (vonat, busz, bkv - ha tudnék vezetni és lenne kocsim, ide kerülne a benzin is, bár azt hiszem, a tömegközlekedéssel most jobban járok) 10-15%
7. Ruházkodás 2-7%
8. Egészségügyi ellátások (fogorvos, gyógyszerek, egyéb orvos, stb.) 5-10%
9. Személyes igények (fodrász, kozmetikus, pipereszerek) 5-10%
10. Kikapcsolódás (mozi, színház, utazás, cd, dvd, stb.) 5-10%
11. Hitel/kölcsön

Van 12 borítékom, azt mindig látom előre, hogy kb. mennyit kell költenem a következő hónapban, így borítékolok. Ha kaját kell vennem, azt az Étkezés borítékból veszem ki és az utazási költségeket is a megfelelő borítékban tartom. Ez egyébként időnként elég vicces, mert napjainkban a készpénz nem is divat, másrészt pedig belőlem ez a rendszer előhívta a gyereket, amikor a nővéremmel és a szomszéd lánnyal boltosat játszottunk. A pénztáros volt a kedvenc szerepem :D
De nem mondom, hogy mindig könnyű, a törpök élete nemcsak játék és mese... :) Most hogy leírtam a fentieket, ismét lelkes lettem, de időnként az egészet kivágnám a szemétbe. Mert előfordul, hogy a ruhapénz nulla forint, én pedig még mindig nagyon önző tudok lenni. Viszont amióta kétszer meggondolom, hogy az áhított dolgot megveszem-e (legyen szó akár egy kakaóscsigáról), rá kellett jönnöm, eddig milyen feleslegesen és könnyelműen költöttem pénzt erre-arra.
Nem gazdagodtam meg az elmúlt hónapokban. De a tudatosság és Isten gondoskodása olyan gyönyörűen működik együtt, hogy időnként csak leesett állal bámulok.
Jó megtapasztalni azt, hogy igen, az ember változhat.
Még harmincévesen sincs késő valami újba belekezdeni :)

Kíváncsi vagyok, Nektek mi a módszeretek?

Örülni az örülőkkel, sírni a sírókkal

Érzékeny vagyok.
Ezt egyik nap áldásnak, másik nap hmmm... nehézségnek tartom.

Ma azonban rádöbbentem, mekkora ereje van az érzékenységnek és az empátiának. Ne értsetek félre, nem az én érzékenységemnek, vagy empátiámnak van nagy ereje...
Az elmúlt két és fél évben rengeteg dolgon mentem keresztül. Harcok, küzdelmek, öröm, meglepetések, fájdalmak, volt minden, mint a moziban, csak ez a valóságom volt.
Ami a csoda számomra, hogy nem őrültem meg - időnként nagyon a határát súroltam... :)
De itt vagyok és ma továbbadhattam, amit én ebben az időszakban a családomtól és a barátaimtól kaptam.

Ölelést. Együtt sírást. Együtt nevetést.
A szeretteimnek sokszor nem is kellett mondani semmit, elég volt, hogy tudtam, ott vannak.
Tudom, hogy ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy most úgy lehetek itt, ahogy vagyok.

Szóval csak annyi, hogy kérlek, ne becsüljétek alá egy szó, egy kézfogás, egy ölelés, egy mosoly, egy pillantás fontosságát!

A tetteink hangosabbak, mint a szavaink. Klisé, de igaz.

Legtöbbször elég, ha szavak nélkül örülünk azzal, aki örül és csendesen sírunk azzal, aki szomorú.

Futásomat elvégeztem...

Ezt szó szerint kell érteni. Ugyanis a Tatabányáról induló vonatot majdnem egy perccel késtem le, így futnom kellett, hogy ne maradjak le... A vonat nem vár - szól a nóta :)
Ez van, ha jó a társaság és van miről beszélni... Így is tudtam volna még maradni...

Rengeteg minden kavarog bennem.
Izgatottság. Szomorúság. Zizegés. Várakozás. Vágyakozás. Öröm. Magány. Tavaszi zsongás. Elengedés. Ragaszkodás. Feszülés. Élet. Múlt. Jelen. Jövő.

Őszintén bevallom, ma furán éreztem magam Tatabányán. Tatabányán mindig jó, csak ma valahogy nekem fura volt. Én nem tudok mit kezdeni a mostani helyzettel. Próbálok úgy tenni, viselkedni, mintha semmi nem történt volna, miközben pontosan tudom, hogy rengeteg dolog történt, nem is kis horderejű dolgok és a változások nemcsak előttünk vannak, hanem már elkezdődtek. Ebben a számomra fura időszakban próbálom a helyemet megtalálni. Tudom, hogy azt kell folytatnom, amit elkezdtem.
Szolgálni a dicsőítésben, beszélgetni az emberekkel, ott lenni, a család részévé válni...
Azt gondoltam, ez semmilyen nehézséget nem fog okozni, de ma valamiért nehezebb volt. Talán azért, mert a változás ma egészen valóságos lett.

Szeretném a legtöbbet kihozni ebből az időszakból. Támogatni, bátorítani, segíteni azt, akinek erre van szüksége, odaállni amellé, aki számít rám. Ma éreztem azt, hogy kevés vagyok ehhez. De nem is igazán rám van szükségük az embereknek, hanem arra, aki bennem van. Ma összeszorult a szívem a változás miatt. Továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy ez az új időszak előre fog vinni - engem személyesen is és a gyülekezetet is. És mindig ott van bennem egy de... Számomra ez a közösség így teljes, ahogy van. Csak talán megint azon kellene elgondolkodnom, hogy 'ez nem rólam, csak Rólad szól...'

Ma reggel rengeteg minden megérintett, de egy dologra Isten különösen felhívta a figyelmemet.
Várakozás. Csendben ülni és várni Istenre.
Nem ma hallottam ezt először... Hetek óta érzem, hogy le kellene ülnöm és csak kikapcsolni minden kép- és hangforrást, telefont, számítógépet, ki kellene zárni a külvilágot és csak hallgatnom kellene. Kicsit olyan, mintha futnék Isten elől. Pedig tudom, hogy így is, úgy is ott fogok kikötni Nála. Nem tudom, miért húzom az időt. Állandóan teszek-veszek, jövök-megyek, sütök-főzök (amit nagyon élvezek), és amikor eljön az idő, hogy kikapcsoljak, akkor inkább bekapcsolok. Megtöltöm a fejemet teljesen felesleges és nem is építő dolgokkal. A kifogásokat pedig megtalálom...

Ma Isten azt mondta, hogy így szeret, ahogy vagyok, nem kell erőlködnöm. De ahhoz, hogy meghalljam Őt, ahhoz a saját lelkemet is le kell csendesítenem.
Ez most a cél. És tudom, mi fog történni... Ezt fogom majd mondani:
"I waited and waited and waited for God.
At last he looked; finally he listened." 40. Zsoltár 1
(Vártam és vártam és csak vártam Istenre. És végre rámnézett, végül meghallgatott."
Hogy meddig kell várnom, meddig kell csendben lennem, azt nem tudom.
De azt tudom, hogy Isten hűséges és találkozni fog velem. Tudom, hogy azt a békességet fogom megtapasztalni, amit emberek, tárgyak, zenék, illatok, képek nem tudnak megadni. Azért örülnék, ha Isten most egy tengerpartra helyezne és ott kellene csendben várnom...
A tengerpart élménye várat magára, így itt a kis kuckómban várom a Nagy Találkozást. :)

Ez már bűnözés :)

Először arra gondoltam, majd megírom ezt a receptet is.
De nem bírok várni... :)

Talán ismeritek azokat a napokat, amikor egy bizonyos ízre vágytok. Na, én így voltam ma.
Fogorvostól jövet azon gondolkodtam, hogy halasszam-e a hétvégére a tervet, vagy gyorsan valósítsam meg. Utóbbi történt.

Először is megdagasztottam a cipótésztát (Cipó recept), aztán hozzáláttam a lényegnek (a kettő együtt igazán ütős páros).
A lényeg pedig nem más, mint a diókrém.
Kb. két évvel ezelőtt összefutottam a bolti verziójával és hát az is elsöprő sikert aratott nálam. (A dió a gyengém... az egyik :D) Ma már ha tehetem, az ilyen krémeket előállítom magamnak.

Ha valamit nem vagyok hajlandó kihagyni az étkezéseimből, azok az olajos magvak. Tudom, hogy nem jó a bőrnek, másra viszont ezeket ajánlják, én pedig szeretem őket. Csak rágcsálni, müzliben, krémként, sütiben, mindenhogyan. Én vagyok Gombóc Artúr magvas megfelelője (ha jó nevet kitaláltok erre, ne habozzatok megírni).
Úgyhogy ma este megvalósítottam, amire már hónapok óta vágyakoztam, ma pedig nem várhattam tovább.
Ez a házi diókrém.

Sajnos pontos receptet nem fogok tudni adni (mármint hogy miből hány deka kell), de azt leírom, hogy az én mennyiségeim szerint hogy történt az alkotás menete.

Van nekem egy szuper konyhai gépem, amiben nagyon jó minőségű penge van - barna a márkája :)
Szóval a kis tálkájába beraktam kb. három maroknyi diót, rácsurgattam kb. két evőkanál mézet és raktam bele egy evőkanálnyi ricottát. Azt olvastam, natúr krémsajtot kell hozzátenni, de az nem volt itthon :)
Ezek után rátettem a tetőt a gépezetre és elkezdtem mixelni. 2 perc sem kellett neki, szépen krémesre összeállt. Kicsit mondjuk az állaga kemény, de legközelebb majd több ricottát/krémsajtot/tejfölt teszek bele, hogy lágyítsa. Megízleltem, nekem mondjuk pont jó lett a méz aránya, de ezt próbálgatni kell, mindenki másképpen szereti.
A cipóm közben megsült, így a még gőzölgő kenyérszeletre kenhettem a diókrémet.
Ezek után pedig csak ezt mondtam: mmmmmmmmmmmmmm...
Holnap viszek is be uzsonnára :) Vagy tízóraira :)

Ajánlom...

Nem szoktam reklámozni, ajánlgatni, de most kivételt teszek.
Egyrészt azért, mert nem kell semmit venni :), másrészt azért, mert az életemre az elmúlt hónapokban nagyon nagy hatása volt ennek a blognak és a szerzőjének.

Jon Acuff stílusa, mondanivalója szinte minden alkalommal magával ragad, megnevettet, ugyanakkor időnként a szívem legmélyét találja el az üzenete.
A kereszténység elé görbe tükröt tart, de nem hagyja ki saját magát sem.
Szerdánként pedig Serious Wednesday van, ilyenkor komolyabb, mélyebb gondolatokat boncolgat - bár a humor ekkor sem hiányzik a sorok közül.

Szóval, ha egy jóízűt akartok nevetni, akkor itt találjátok meg az írásait:

Jon Acuff/Stuff Christians Like

Egy-kettő kedvenc:
- Understanding how metrosexual your worshipleader is
- Surviving church as a single
- Thinking you are naked
- Hiding the things that hurt

Jó mazsolázgatást!

Ha vasárnap, akkor....

... gyülekezet. És ha gyülekezet, akkor...

...Tatabánya tádádátátá :)

Pontosan három hónappal ezelőtt voltam először úgy Tatabányán, hogy tudtam, oda szeretnék járni rendszeresen.
Emlékszek a félelmeimre (vajon el fognak fogadni? be tudok illeszkedni?), a kétségeimre (biztos, hogy Isten vezet vagy csak menekülök? normális vagyok? :)) és az izgatottságra, amit akkor éreztem.
Már azon az első vasárnapon leomlottak a falaim, teljesen biztos voltam abban, hogy Isten vezetett, minden kétségem eltűnt (bár az, hogy normális vagyok-e, ma is kérdéses :D) és az izgatottságom azóta sem múlt el. Sőt.

Egyre jobban furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy miért... Miért kellett nekem Tatabányára mennem? Mi az, amiben Isten engem ott használni akar? Minek lehetek a részese?

Örülnék, ha le tudnám írni, mit is jelent nekem ez a gyülekezet. A legjobb szó, amit találok az az OTTHON.
Önmagam lehetek, szabad lehetek, befogadnak és befogadhatok. Új emberek között vagyok, mégis olyan, mintha mindig is ott lettem volna. Természetfeletti és természetes egyszerre ez az egész....
És most újra változások vannak...
Hiszem, hogy Isten számunkra, mint gyülekezet számára valami nagyot, újat tartogat, aminek a megragadásához egy pillanatnyi szomorúság is társul. El kell engednünk a pásztorunkat, hogy betöltse azt az elhívást, amit Istentől kapott. Ez nekem is derült égből villámcsapásként jött és miközben az egyik szemem sír, a másik nevet, tudom, hogy minden rendben lesz. 'Benned mindig minden javamra válik.' Ugye :)

Ma reggel ebben a boldogan szomorú, szomorúan boldog állapotban tartottam a gyüli felé, kíváncsian vártam, a mai napra mit tartogat Isten.
Az egyik dolog, amit nagyon szeretek ebben a közösségben, hogy reggel 9-kor sem normális senki. Én nem is tudom, mikor nevettem rendszeresen ennyit korán reggel. Minden vasárnap ez van. Olyan vicces, szeretetteljes légkör fogad minden egyes alkalommal, amit nem szoktam meg - és nem is akarok megszokni.
Ahogy készülődtünk (imádság, kávé, próba, chit-chat), ismerős arcok bukkantak fel. A pesti Golgotából. Hirtelen olyan zavarba jöttem, azt sem tudtam, hol vagyok. Egymásra csodálkoztunk, jó volt kimondani, hogy 'Én ide járok!' és olyan jó volt látni, hogy mindegy ki, hova jár, egységben vagyunk.

A másik dolog, amit nagyon szeretek a tatabányai Golgotában az, hogy mindig van valami, ami által Isten szól hozzám. A mai tanítás emlékeztetett egyrészt arra, hogy fel kell karolni a gyengéket és hagyni kell, hogy a saját ütemükben pihenjék ki magukat (akár fizikailag, akár lelkileg), másrészt pedig, hogy merjünk nagyot kérni Istentől. Mindig rácsodálkozok arra, hogy milyen kishitű tudok lenni, hogy mennyire nem hiszem el azt, hogy Neki tényleg minden lehetséges! MINDEN.

Ezek után várom a folytatást.
Vasárnap van és én már most arra gondolok, hogy vajon jövő vasárnap mi fog történni... :)
És ez így megy már három hónapja....

Lábjegyzet: Ma én voltam a sütislány (be van osztva, hogy melyik hétvégén ki visz sütit), így örömmel és megelégedéssel nyugtáztam, hogy a joghurtos-meggyes és a banános-mogyoróvajas finomság is elfogyott egy szempillantás alatt :) Sőt, valaki a receptet is elkérte, ami nekem felér egy főnyereménnyel :)

Főzőcske, de okosan 1.

Amikor főiskolás voltam, a kollégium pici konyhájában ezt a játékot játszottuk. Ebédnél, vacsoránál "főzőcske, de okosan" volt. Rózsa barátnőm mindent lépésenként kommentált, ami meglehetősen vicces jeleneteket eredményezett.
Általában én voltam az, aki nem főzött. Nem nagyon voltam rákényszerülve. Vagy anyu főzött a családban, vagy a nővérem. Mindketten nagyon jó ízléssel vannak megáldva, én pedig boldogan vállaltam a kóstoló, vagy a fogyasztó szerepét.
Nem is gondoltam, hogy nekem akár a főzés is mehet...
Az utóbbi pár évben azonban teljesen rákaptam a főzés-sütés élményére és folyamatosan azon gondolkoztam, hogy ha én ekkora örömöt érzek egy gyönyörű cipó vagy egy eszméletlenül finom süti elkészítésének a sikere miatt, vajon Isten hogy örült, amikor megteremtette a világot? Mondjuk elég béna párhuzam, de számomra az is szokatlan, hogy örülök a főzésnek! :)

Ezen a hétvégén többféle finomság is kikerült a kezeim közül és a rakott krumplinak még csak most fogok nekiállni!


Megosztom a recepteket, hátha valaki más is kedvet kap hozzájuk!

1. Kenyér (Cipó)

Fél kiló liszthez hozzáadok egy fél csomag szárított élesztőt, egy csipetnyi cukrot, kb. fél evőkanál sót és vizet. Ezt jól összegyúrom, dagasztom, aztán fél óráig hagyom kelni. Ha letelt a fél óra, újra meggyúrom kicsit, majd beleteszem a kivajazott, -lisztezett tepsibe, lekenem sima vízzel és berakom a sütőbe. A sütőt nem melegítem elő, hanem csak közvetlenül azelőtt gyújtom be, mikor berakom a kenyeret. 15-20 percig nem szabad kinyitni a sütőajtót. Addig sütöm, amíg szépen megpirul, nekem meg is reped általában. A színéből látni, mikor kész. Amikor kiveszem a sütőből, akkor is lekenem sima vízzel, ettől szép fényes lesz. Egyszerű, gyors és nagyon-nagyon finom. És mosolyog :)

2. Joghurtos-meggyes

Azt hiszem, a brownies után ez a kedvenc sütim (már ha az elkészítést nézzük).
Két pohár natúr joghurt, 4 joghurtos pohár liszt, 1 joghurtos pohár cukor,  1 joghurtos pohár olaj, 1 tojás, 1 zacskó sütőpor, 1 mokkáskanál só, 50 dkg magozott meggy kell hozzá, valamint a tepsi kikenéshez 2 evőkanál olaj és zsemlemorzsa (én most zabkorpát használtam, mivel morzsa nem volt itthon). A legjobb az, ha a hozzávalókat előre kimérjük.

A lisztet, a sót és a sütőport összekeverem. A tojást egy mély keverőtálba teszem és a cukorral kikeverem fehéredésig. Ebbe felváltva öntöm bele a joghurtot, az olajat és a lisztet. Amikor ez szépen összeállt, akkor beleöntöm a tepsibe, eldolgozom egyenletesre és rászórom a meggyet.
Na, ehhez már előmelegített, de nem forró sütő kell. Akkor sült át, ha a közepébe szúrt gyufára (mert én nem tartok itthon hurkapálcát :D) már nem ragad a tésztából. Kockákra vágva tálalom.
Könnyű, friss süti, az édes és a savanyú tökéletes összhangjával :)

3. Banános-mogyoróvajas tallérok

Ez az ún. 'felnőtt süti' :) Így nevezték ma el a fiatalok, mivel nem a megszokott édesség - sem összetételre, sem állagra. Amolyan reform süti. Egészséges, hihetetlenül finom, az elkészítése sem volt nagy macera...

Kell hozzá: 10 dkg mogyoróvajkrém (én ezt magam készítem, sósmogyoróhoz egy kis olajat öntök és addig darálom, amíg krémes állaga nem lesz), 10 dkg mandulaszeletek, 10 dkg zabkorpa, 1 banán, 10 dkg méz, 1 tojás. (az eredeti recept mázat is írt hozzá, én azt a lépést kihagytam - kakaót kell mézzel és kókuszolajjal v. vajjal összeolvasztani és rácsurgatni a kekszre)

A mogyoróvajat a mézzel összeolvasztottam egy lábosban, majd ezt a masszát hozzákevertem a villával összetört banánhoz. Hozzáadtam a tojást, a mandulaszeleteket és a zabkorpát és jól összekevertem. Ezt beraktam a hűtőbe, hogy kicsit megszilárduljon. Utána kanállal gombócokban kiszedtem a tepsibe és lelapítottam őket villával (próbálkoztam, hogy szép kerek formájuk legyen - többé-kevésbé sikerült), majd 14 (nem 15 és nem 13) percig sütöttem. Már a 8. percben olyan illat volt, hogy csorgott a nyálam...
Az állaga egy picit puhább, mint más kekszeké, az íze pedig számomra minden kekszét felülmúlta!

Jó étvágyat!
Mindenképpen számoljatok be, ha valamelyiket kipróbáljátok!

Új hónap. Új kezdet.

Pár héttel ezelőtt az egyik legkedvesebb barátnőm megkérdezte, miért nem vezetek blogot. Ő emlékeztetett, hogy voltak erre irányuló próbálkozásaim.

Szóval újra nekikezdek. Új stílus, tanulnom kell - ez biztos.

Április 1-je van. Örülök, hogy elmúltak az iskolás évek és nem kell attól tartanom, hogy a fiúk milyen vicces dolgokat találnak ki, fogkrémbe nyúlok-e, ha kinyitom az ajtót vagy milyen egyéb más meglepetés vár rám, amit talán mások viccesnek tartanak, én azonban megalázónak. Nem kell azt gondolni, hogy valami nagy trauma ért diákkoromban, egyszerűen csak nem szerettem április 1-jét. Sem a péntek 13-at :)

Szeretem az új hónapokat, az új napokat. Minden új kezdet új lehetőséget rejt.
A változásokat nem mindig szeretem, azaz nem mindig viselem őket jól. Nemcsak sejtem, hanem tudom, hogy ebben az új hónapban is lesznek olyan változások, amiket nehezebben emésztek majd meg, de egy dalt mantrázok a fejemben minden nap: Benned mindig minden javamra válik. (ld. Róma 8:28)

Erre koncentrálok most, április 1-jén.
Benne. Mindig. Minden. Javamra válik.