Vidámság reggelire :)

A nagy újítás a konyhámban az volt, hogy vettem egy muffinsütőt.

Nem hónapok, hanem évek óta hallgatom, hogy ez milyen jó dolog, egyszerű, finom muffinokat lehet készíteni - sósat, édeset, kinek-kinek kedve szerint.

Nem gondoltam, hogy a sütőforma ennél több kreativitást rejt magában, amíg Katám fel nem hívta a figyelmemet egy receptre.

Igazából ezt én tojásmuffin-nak hívom.
Lehet tükörtojás-muffin. Vagy rántotta-muffin. Mindenki nevezze el tetszése szerint.

A lényeg:
a muffinsütőt ki kell egy csepp olajjal kenni (nagyon fontos lépés!!!! :)), aztán bele kell önteni a felvert tojást (én fel sem vertem, gondoltam, még viccesebb lesz így), hozzá kell tenni sót és bármit, amihez az embernek kedve van - én kolbászt vágtam bele, de legközelebb gombát rakok hozzá, meg paradicsomot és sajtot. Meg lehet fűszerezni, tényleg lehet bármi, ami jól esik!
Az egészet így beraktam az előmelegített sütőbe és kb. 5 perc múlva kiszedtem.

Villásreggeli kreatív módon :)
Ha nagyon kényeztetni szerettem volna magam, vágok mellé zöldségeket, de ahhoz azért lusta voltam :D

(Tipp: ha az ember ezt este készíti el, akkor be lehet rakni hűtőbe és másnap reggel akár hidegen, akár melegen megenni. Bár én amondó vagyok, a tojás frissen elkészítve jó igazán....)

Az álmaim és én

Aki rendszeresen olvassa a blogot, tudja, hogy nem egyszer írtam már azokról a csodákról, melyeket Isten tesz az életemben, ahogy kimondott vagy ki nem mondott álmaimat sorra váltja valóra.

Ebben az évben is már sokmindent megtapasztalhattam és Isten nem fogy ki a jóból :)

Az e bejegyzésben szereplő álmom 6-7 éve fogalmazódott meg bennem.

Ekkor hallottam ugyanis először a Morgenfunk nevű zenekart. Keresztények, funkyt játszanak és ami a plusz bennük az az, hogy a zenekar szerves része egy vonósnégyes (egyikük szívem egyik legkedvesebb barátnője). 

Szóval hallottam a csapatot zenélni és elájultam. Keresztény körökbe nagyon újat hoztak és amikor hallgattam őket, a lábam folyamatosan mozgott. Felsóhajtottam magamban, hogy bárcsak énekelhetnék velük....

...és a sóhaj felért a mennyekig....

Nem titok, hogy a Morgenfunk zenészeit az Eden Crew alkotja (Csapó Krisztián, Jermann Gábor, Szeder Balázs, Hellinger Marci), engem mégis meglepett a megkeresés, hogy a karácsonyi Morgenfunk koncerten énekeljek velük. 

Ez ismét valami új számomra, de az eddigi próba alapján nagyon jó kis esténk lesz 2012. december 16-án a Columbus Pub-ban!

Most sem tudom másképp zárni a soraimat, ha álmokról van szó: az álmok igenis valóra válhatnak.... :)

Eden Crew november

Istennek hála, nem fogok unatkozni az elkövetkezendő hetekben (sem).

Körülöttem egyre többen beszélnek a karácsonyról, én is egyre többet gondolkodok róla, de még egyelőre nem kapott el a karácsonyi életérzés...

Nos, egy dolog biztos - az Eden Crew és az éneklés nagy szerepet fog betölteni ebben az évben is a karácsonyi előkészületekben.

A héten még ősz van és egyéves szülinapját ünnepli a Híradó Kávézó, amely már többször otthont adott Eden Crew koncerteknek, illetve meghitt baráti beszélgetéseknek, kávézásoknak (éljen az Illy! :)), hogy a quesadilla-ról és a guacomolés szendvicsről ne is beszéljünk!
Szóval a Kávézó körülbelül egy éve megnyitott és sok örömet szerzett azoknak, akik betévedtek oda.

A szülinapi partyra az Eden Crew-t kérték fel, hogy járuljunk hozzá az est sikeréhez, így a fiúk Mészáros Gyöngyvirággal és velem kiegészülve fognak egy remélhetőleg emlékezetes péntek estét nyújtani a látogatóknak.

Akinek van kedve, lehetősége, ideje, ne hagyja ki! :)
Én várlak Benneteket szeretettel!

Eden Crew - jútyúb

Felkerült néhány video a youtube-ra a szeptemberi Eden Crew koncertről.
A minőség nem tökéletes, de remélem, azért élvezhető! :)

Remélhetőleg még lesz több is, addig íme Sophie Ellis Bextor dala és a Moloko slágere:

Shirley és a vénkisasszonyok

Charlotte Bronte Shirley című könyve tavaly óta a toplistám élén áll. Órákon keresztül tudnék áradozni róla, ettől most megkímélem a kedves Olvasót :)

A KultÚRasztal adásához is ezt a könyvet választottam, mivel nagyon nagy hatással volt rám, amikor először olvastam. 

Ma is emlékszek, mit éreztem, amikor a lapok között megtaláltam egy lepréselt őszi falevelet - nem tudom, hogy anyukám, vagy nővérem rejtette-e el, mindenesetre emlékek sora zúdult rám, ahogy forgattam a kezemben. Eszembe jutott a dunántúli ősz, a délelőttök, amikor apuval fényképezni jártunk, ahogy szombatonként lesöpörtem a lépcsőkről a száraz faleveleket.....

Shirley által nagyon sokat tanultam és őszintén mondom, Isten szólt Charlotte Bronte szavain keresztül.

Most elkezdtem újra olvasni a történetet, mert jól esik a lelkemnek.

Elértem egy részhez, ami elsőre is szíven talált és most sem hagyott anélkül, hogy felkavarta volna a lelkemet. 

Caroline Helstone ugyanis mintha az én gondolataimat gondolná és az én érzéseimet érezné.

Álljanak itt most Charlotte/Caroline/Eccerke sorai :)

"Amikor ezen a vasárnap estén Malone, mint rendesen, megjelent, hogy felettesével töltse az estét, Caroline tea után visszavonult szobájába. Fanny, tudva ezt a szokását, vidáman pattogó kis tüzet gyújtott nála, mert szeles és hideg volt az idő. Csendes, magányos elzárkózottságában, mi mást tehetett volna, gondolkozott. Lehorgasztott fejjel, összekulcsolt kézzel, nesztelenül fel-alá járt a szőnyegen. Képtelen volt egy helyben ülni. Gondolatok árja rohant át sebesen az agyán. Ma este néma izgalom fogta el.

Néma volt a szoba, néma a ház. A dolgozószoba kettős ajtaja fölfogta a beszélgető férfiak hangját, a cselédek hallgattak a konyhában, belemerültek a könyvekbe, melyeket fiatal úrnőjüktől kaptak kölcsön "vasárnapi olvasmányul", ahogy ő mondta. Caroline asztalán is nyitva feküdt egy ilyenféle teológiai könyv, de nem tudta olvasni, nem értett volna egyetlen szót sem, mert szelleme túlságosan kavargó és csapongó volt ahhoz, hogy egy más szellem szavára figyeljen.

Képzelete is tele volt képekkel. Moore-t látta maga előtt, a helyeket, ahol együtt voltak: téli estéket a kandalló mellett, napfényben fürdő tájat egy forró nyári délutánon, vele a nunnelyi erdő közepén; kissé elmosódott, csodás képeket szelíd tavaszi és lágy őszi pillanatokról, amikor egymás mellett ültek a kis völgy cserjés oldalában, és hallgatták a májusi kakukkszót, vagy élvezték a szeptember ajándékait: a mogyorót s az érett szedret, ezt a vadon termő csemegét, melyet reggelenként nagy gyönyörűséggel szedett kis kosarába, és letakarta zöld levelekkel és üde virágokkal; délutáni öröme pedig az volt, hogy szemenként tette Moore szájába a szedret vagy a mogyorót, ahogy a madár eteti fiókáját.

Lelki szemeivel látta Robert arcát és alakját, hangja tisztán csengett a fülében, s mintha újra érezte volna simogatását. De ezek a képzelt örömök hamarosan szétfoszlottak. A képek elhalványultak, a hang elnémult, a kézszorítás emléke eltűnt, csak hideget érzett a kezén, s ahol a meleg ajkak valamikor homlokát érintették, most mintha ólmos esőcsepp hullott volna oda. Caroline az elvarázsolt világból visszatért a valóságba, a júniusi nunnelyi erdő helyett szűk szobácskáját látta, a fasorok madárdala helyett az ablakát verdeső esőt hallotta, a déli szél sóhajtozása helyett a keleti szél zokogott gyászosan, s Moore férfias alakja helyett csak a maga sápadt árnyékát látta imbolyogni a falon. Elfordult a szürke fantomtól, mely körvonalaiban őt magát tükrözte, lehorgasztott fejével, színtelen fürtjeivel, őt magát és álmodozását. Leült - a mozdulatlanság felelt meg legjobban annak a lelkiállapotnak, amelybe lassan belesüllyedt -, s így beszélt magához: "Lehet, hogy a hetvenet is megérem. Amennyire tudom, egészséges vagyok, talán félszázadnyi idő is áll még előttem. Mit kezdjek vele? Hogyan töltsem ki az időt, mely jelenem és sírom között telik el?"

Eltűnődött.

"Úgy látszik, nem fogok férjhez menni - töprengett magában. - Minthogy Robert nem szeret, azt hiszem, sohase lesz férjem, akit szeressek és gyermekeim, akikkel törődjem. Mostanáig szilárdan számítottam arra, hogy a feleség és anya szerető gondoskodása fogja betölteni életemet. Valahogy természetesnek tartottam, hogy erre születtem, és sose törtem a fejem azon, hogy más is lehet a sorsom. De most tisztán látom: tévedtem! Valószínűleg vénkisasszony lesz belőlem. Majd megérem, hogy Robert másvalakit vesz feleségül, valami gazdag nőt, én meg sose fogok férjhez menni. Szeretném tudni, minek jöttem a világra?

Mi lesz a dolgom? - Újabb tépelődésbe merült. - Ó, most már tudom! Ez az a kérdés, melyre a legtöbb vénkisasszony nem tud felelni, mások felelnek rá, amikor azt mondják: Az a dolgod, hogy jó légy másokhoz, segíts ott, ahol segítségre van szükség. Ebben van is némi igazság, és nagyon hasznos ez azok számára, akik így fogalmazzák. De úgy veszem észre, az emberek egy bizonyos csoportja nagyon hajlamos tudomásul venni, hogy egy másik csoport nekik áldozza életét és munkáját, amit aztán dicsérettel fizetnek meg: önfeláldozónak, erényesnek nevezik őket. És ez elég? Érdemes ezért élni? Nincs valami rettenetes üresség, gúny, hiány és sóvárgás abban az életben, melyet másoknak áldozunk, ahelyett, hogy a magunk világát teremtenénk meg, és annak szentelnénk ezt az életet? Azt hiszem, van! Erény csak az önmegtagadásban van? Nem hiszem. A túlzott alázat zsarnokságot szül, a gyengeség és megalkuvás önzést eredményez. A római katolikus vallás legfőbb tanítása a lemondás, az alázat másokkal szemben, és mégis, sehol sem találunk annyi mohó zsarnokot, mint a római katolikus papság soraiban. Minden embernek megvannak a maga jogai. Azt hiszem, mindenki eljutna a boldogsághoz és jóléthez, ha tudná, mennyi illeti meg ezekből a jogokból, és oly makacsul ragaszkodna hozzá, mint a vértanú a hitéhez. Furcsa gondolatok ezek, melyek az agyamban kavarognak, de vajon helyesek-e? Nem tudom biztosan.

A leghosszabb élet is rövid. Azt mondják, hetven év is úgy száll el, mint a pára, mint az álom ébredéskor, és minden út, melyet megteszünk, egy célhoz vezet: a sírhoz, a kicsiny hasadékhoz nagy földgolyónk felszínén - a barázdához, ahová az erős gazda elveti a magot, melyet az érett kalászból morzsolt ki: ide hullik a mag, elrothad, s innen szökken újra szárba, miután a föld néhányszor megfordult tengelye körül. Ez történik a testtel. A lélek eközben hosszú útján szárnyal fölfelé, majd összezárja szárnyait az áttetsző tűztenger peremén, letekint a perzselő világosságon keresztül, és ott látja a kereszténység istenét, a szentháromságot: a mindenható Atyát, a közbenjáró Fiút és a teremtő Lelket. Legalábbis ezeket a szavakat választotta az ember, hogy kifejezze a kifejezhetetlent, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant. Hogy mi sors vár a lélekre ezután, ki tudná megmondani?"

Az utolsó kis parázs is hamuvá omlott, Malone elment, és a dolgozószobában megszólalt az imához hívó harang." (Charlotte Bronte: Shirley - 10. fejezet)

A világ legegyszerűbb sütije

Szeretem az egyszerű dolgokat. Mivel a lakáskörülményeim nem olyanok, hogy tudnék tésztát nyújtani, ezért előnyben részesítem a keverős sütiket. Ezek már alapjában véve elég egyszerű műveleteket igényelnek, de én magam is rácsodálkoztam, hogy még mindig van hová egyszerűsödni :)

Ebben az esetben kifejezetten örültem ennek. Tatabányára készültem ismét sütis szolgálattal és mivel az élet besűrűsödött, nem volt sok időm arra, hogy órákat töltsek pepecseléssel a sütit illetően.

Az alábbi recepthez csupán három hozzávaló kell:

- 1 kis üveg nutella (én nem nutellát, hanem utánzatot vettem, ami ugyanolyan finom, csak olcsóbb :))

- 1 bögre liszt (én sima fehérlisztet használtam)

- 1 tojás

Elkészítés: 

A sütőt előmelegítem. Egy nagyobb tepsibe sütőpapírt teszek, vagy kimargarinozom. Az összevalókat összedolgozom - kanállal kezdtem, aztán a kezem hasznosabbnak bizonyult - majd kis gombócokat gyúrok, amiket aztán kilapítok. Zsupsz be a sütőbe, kb. 5-6 percre. Még puhák, amikor kiveszem őket, de ahogy kihűlnek a kis tallérok, szépen megszilárdulnak. Nekem összesen kb. 17-18 darab lett, de ez attól is függ, hogy az ember mekkorára lapítja az anyagot :)

Kedves barátnőm és férje is megkóstolták a végeredményt, engedélyt kaptam a férjhezmenetelre :)

Szóval egyszerű, gyors és nagyon finom süti. És gondolom, ha az ember hideg tejet iszik hozzá, úgy még jobb :)

KultÚRasztal

Elérhető lett a Golgota Rádió archívuma, így akit érdekel, meghallgathatja a KultÚRasztal szeptember 15-i adását, ahol Majoros Szidóniával beszélgettem kedvenc könyveimről és egyik kedvenc filmemről.

Erre a linkre kattintva érhetitek el a felvételt, ha esetleg nem működne, akkor a http://www.golgotaradio.hu/ oldalán keresztül sikerülni fog! :)

Egy kis kedvcsináló muzsika :)

Édesburgonya krémleves

Nem, nem véletlenül írtam egybe az édesburgonyát. Mert a mostani bejegyzésben szereplő krémleves nem édes burgonyakrémleves, hanem édesburgonya krémleves.

Amerikában ismerkedtem meg az édesburgonyával, a steak mellé volt köret héjában sütve vaníliás-fahéjas öntettel. A steak nem lopózott a szívembe, az édesburgonya annál inkább :)

Nem burgonya egyébként, gondolom, az alakja miatt kapta a nevét. Egy édesburgonya kb. akkora, mint két nagy krumpli. Az ízét van, aki a sárgarépáéhoz hasonlítja, nekem inkább a sütőtök jut róla eszembe. Ezért is a szerelem :) (azt hiszem, Magyarországon kétfélét lehet kapni - az egyik a narancsos húsú, ennek az íze hasonló a sütőtökéhez, a másik inkább fehér húsú és állítólag a gesztenyéhez hasonlít leginkább az íze)

Nagyon megörültem, amikor felfedeztem, hogy a munkahelyemhez közel eső piacon is lehet kapni (az egyetlen baj vele az, hogy elég drága...), úgyhogy mostanában veszek egy-egy darabot és kísérletezgetek.

Volt, hogy megsütöttem héjában és kanállal ettem, ahogy a sütőtököt szoktuk otthon.

Volt, hogy sima krumplival együtt felkockáztam, megfőztem és tejszínes-spenótos mártással összeforgattam, sajttal megszórtam. Úgy is ízlett.

Mivel beköszöntött az ősz, kedvem támadt krémlevest főzni.

Egy édesburgonyából kétnapi ebédem megvolt és azt kell, hogy mondjam, rég ízlett ennyire a főztöm.

Szóval íme az édesburgonya krémleves á la Eccerke :)

Hozzávalók:

1 db édesburgonya

1 tk só

1/2 ek cukor

1/2 tk fahéj

1/4 tk gyömbér

1/4 bögre tej (vagy tejszín)

Elkészítés:

Az édesburgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és megfőzzük. Hozzáadjuk a cukrot, fahéjat, gyömbért, sót és hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek. Ennek nem kell sok idő, nekem kb. 15-20 perc alatt megfőtt a burgonya. Ezután botmixerrel összeturmixoljuk a finomságot, majd hozzáadjuk a tejet és összeforraljuk. Tádám, kész is!

Én feltétnek 10 dkg bacont megpirítottam, hát elég jó kombináció lett!

Biztos, hogy jó hozzá a szotyi, tökmag, sajt, tejföl - kísérletezzetek bátran!

Jó étvágyat!

Huszonötödik

Zsoltár.

Dávidé.
Hozzád emelem, Uram, lelkemet!

Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne örüljenek rajtam ellenségeim.

Senki se szégyenüljön meg, a ki téged vár; 

szégyenüljenek meg, a kik ok nélkül elpártolnak tőled.

Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.

Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, 

mert te vagy az én szabadító Istenem, 

mindennap várlak téged.

Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak.

Ifjúságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; 

kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, 

a te jóvoltodért, Uram!

Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.

Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat.

Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, a kik szövetségét és bizonyságait megtartják.

A te nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az.

Kicsoda az, a ki féli az Urat? Megmutatja annak az utat, a melyet válasszon.

Annak lelke megmarad a jóban, és magzatja örökli a földet.

Az Úr bizodalmas az őt félőkhöz, és szövetségével oktatja őket.

Szemeim mindig az Úrra néznek, mert ő húzza ki a tőrből lábamat.

Tekints reám és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok.

Eláradtak szívemnek szorongásai, nyomorúságaimból szabadíts meg engem.

Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bűnömet.

Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem.

Őrizd meg lelkemet és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam.

Ártatlanság és becsület védelmezzenek meg engem, mert téged várlak.

Mentsd ki, Isten, Izráelt minden bajából.

Megint szól a rádió :)

Holnap, azaz 2012. szeptember 14-én délelőtt 10 órakor kezdődik a KultÚRasztal c. műsor a Golgota Rádióban, ahol én leszek a vendég.

Kivételesen nem az éneklésről és a zenéről fogok beszélni, hanem két kedvenc könyvemről (Charlotte Bronte: Shirley, Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe) és az egyik kedvenc filmemről (A halálsoron).

A http://www.golgotaradio.hu/ oldalon tudjátok követni a műsort, de később az archívumból is elérhető lesz!



(Sajnos technikai okok miatt a műsor még nem érhető el az archívumból, de amint felkerül, a blogomra is felkerül :))

Eden Crew a Trafik Klubban

Aki hűséges olvasóm, az már tudja, aki csak nem régóta követi a blogomat, az pedig most megtudja, mekkora kincs számomra az Eden Crew.

Mi is az Eden Crew? Négy nagyszerű zenész kiegészülve énekesekkel, akiknek egyike jómagam lehetek. Az évem egyik legnagyobb áldása az, hogy a fiúkkal zenélhetek, énekelhetek, rengeteg dolgot tanultam általuk és tőlük az elmúlt hónapok során, amikor több-kevesebb időt együtt töltöttünk.

Az események most felgyorsultak, ismét koncertre készülünk.

Helyszín: Trafik Klub (Budapest VIII., Mikszáth tér 2.)

Időpont: 2012. szeptember 27. 20:30

Belépő: 800,- Ft

Akinek van kedve, ideje, lehetősége, jöjjön!

Idemásolom az együttes vezetője által megfogalmazott hívogatót, annyi kiegészítővel, hogy abban maradtunk: lezseren elegáns estét tartunk - bár azt gondolom, kicsit meg fogunk őrülni :)

Eden Crew funk/soul night

Ééés újra itt a zenekar! :)

Az őszt egy hatalmas funk/soul mókával köszöntjük, minden eddiginél nagyobb stenkkel, bólogatós funky groove-okkal, a tánc is megengedett. ;)

Persze hozunk néhány bársonyosabb dalt is, színes este lesz, nem érdemes kihagyni! A belváros közepén, egy legendás helyen tehát indulhat az örömködés!

Meglepetés vendégek is lesznek:
Bencze Alma - ének
Maros Eszter - ének
Nagy Edit - ének

és persze a zenekar:

Jermann Gábor - gitár
Csapó Krisztián - billentyűk, harsona
Szeder Balázs - basszusgitár
Hellinger Márton - dob

https://www.facebook.com/eden.crew.official

A belépő 800 HUF, nagyon baráti, az este pedig kihagyhatatlan! :)

 És íme egy dal, amit hallhat a kedves közönség - tőlem ;) (ez is egy régi álmom volt, hogy Donna Summert énekelhessek... említettem már, hogy az álmok valóra válnak? :) )

  

Most vagy soha - avagy leszámolás Pató Pál úrral

Mestere vagyok a halogatásnak - mindig el kell jutnom egy végső pontig ahhoz, hogy cselekvés legyen az akarásból. 

Képes vagyok évekig tervezgetni, álmodozni és közben azt mormolni magamnak, hogy 'úgysem lesz belőle semmi' - pedig nagyon szeretném. A kifogások száma szinte végtelen: nem megfelelőek a körülmények, túl korán van hozzá, túl késő van, nem vagyok elég jó, nincs segítségem, stb. stb. stb. Ezzel a hozzáállással nem csoda, hogy bizonyos tervekből, álmokból tényleg nem lesz soha semmi...

Pár héttel ezelőtt feltettem magamnak a kérdést, hogy miért is ne lehetne valósággá egy terv, egy elképzelés? 

Jelen esetben a megvalósítás egy emberen múlt - és ez az ember én voltam.

Így vettem egy nagy levegőt, a terveket leírtam, Pató Pál úrtól búcsút vettem és a tettek mezejére léptem.

Az eredmény felszabadultság, öröm, kreativitás, újdonság, elégedettség és hála lett.

Azt hiszem, legtöbbször csak egy kis hitre van szükség ahhoz, hogy az akarást tettek váltsák fel és megtegyük azt, amit meg kell tenni.

Más az, amikor várunk és más az, amikor halogatunk - a várakozásban benne van a lehetőség, hogy valami változni fog, de általában olyan dolgot halogatunk, amit akár azonnal megtehetnénk, nem szükséges a körülményeink változása.

Mikor, ha nem most?

Én úgy döntöttem, hogy nem akarok halogatni tovább. Amit megtehetek, azt meg akarom tenni, tudva azt, hogy Isten az, aki munkálja bennem mind az akarást, mind a cselekvést az Ő tetszésének megfelelően. (Filippi 2:13)

Ukrajna 3. - Személyes vonatkozások

Ukrajnai kiruccanásunk sok szempontból felkavaró volt számomra. A felkavaró szó itt pozitív értelemben szerepel, bár voltak pillanatok, amikor nem éppen a pozitív oldalát sikerült megfognom a dolgoknak... Voltak harcok, voltak nehézségek és ha nagyon drámai akarok lenni (ami általában nekem könnyen megy :D), akkor azt mondanám, hogy ez az utazás megváltoztatta az életemet. Próbálom összefoglalni, mik is voltak/lettek a felkavaró tényezők.

1. A tanítás

Hittanári szakirányon végeztem el a teológiát, de akkor úgy tűnt, hogy csak azért alakult így, hogy a könnyebbik végét fogjam meg a dolgoknak (a héber és az ógörög sajnos nem volt az erősségem...). Már akkor is élveztem a neveléstörténet és a pedagógia tantárgyakat, de magamat soha nem tartottam jó tanár-alapanyagnak. Két éve kért meg az egyik barátnőm, hogy tanítsam angolra és én beleegyeztem - új kihívás, új tapasztalat reményében vágtam ebbe bele és az is hajtott, hogy én is tanulhatok ezáltal. Az órákra való készülés alatt már éreztem, hogy élvezem a folyamatot és azt, hogy segítség lehetek, hogy átadhatom a tudásomat.

Szintén két évvel ezelőtt a barátaim jóvoltából részt vehettem Brett Manning énekszemináriumán, aki egy nemzetközileg elismert énektanár (és nem mellesleg keresztény, ez minden rezdülésében megnyilvánul...). Akkor a nővérem azt mondta: 'Menjél, okosodjál, aztán majd Te tanítasz minket.' Jót nevettünk.... Múlt héten emlékeztetett erre a mondatra. Igaza lett....

Bár még nagyon sok tanulnivalóm van az énekléssel kapcsolatban (is), mégis azt, amit tudok, átadhattam. 

Minden percét élveztem! Ebben mondjuk nagy szerepe volt annak, hogy a résztvevők motiváltak voltak és akartak tanulni, nekem csak el kellett mondanom, amit én megtanultam. A szemináriumok új motivációt adtak nekem is, emellett pedig egy felelősség ébredt bennem azok iránt, akik eljöttek. Most is folyamatosan gondolkozom, hogy hogyan segíthetnék innen több száz kilométer távolságból.

És azt is tudom, hogy ha lesz még lehetőségem arra, hogy tanítsak, élni fogok vele. 

A tanítás motivál, hogy tanuljak, hogy fejlődjek, hogy jobb legyek.

2. Barátságok

Nem terveztem új barátokat szerezni, de Isten máshogy tervezte. :)

Egyrészt kaptam olyan barátokat, akiket Ternopolban ismertem meg. 

Tanyával minden nap együtt voltunk, mégis az utolsó napon történt valami, ami fordulópontot hozott a kapcsolatunkban. C. S. Lewis szavai jutnak eszembe a közös sétánkról a tóparton:

"A puszta társaságkedvelés akkor válik barátsággá, amikor a társaság két vagy több tagja fölfedezi, hogy van egy közös érdeklődési területük, ízlésük vagy véleményük, ami elválasztja őket a többiektől, s amiről egészen addig a pillanatig azt hitték, hogy egyedüli kincsük (vagy terhük). A kezdődő barátság tipikus felkiáltása valami ilyesmi: >>Nahát! Te is? Azt hittem, csak én vagyok így ezzel!<<"(A szeretet négy arca)

Tanyával a tóparton

Amikor el kellett válnunk, könnyek gyűltek a szememben, úgy éreztem, pont most, amikor igazán megnyíltunk egymásnak, el kell engednünk egymást. Aztán rájöttem, hogy ez itt nem a vég. Jövök én még az Ő utcájába és hiszem, hogy Ő is jön az enyémbe :)

Tanya mellett még két lányzó kulcsszerepet játszott a hetemben (és azóta is). Egyszerűen csak hálás vagyok értük, a közös nevetésekért, bolondozásokért, a komoly beszélgetésekért, a közös imádságokért, a Magnumért és azért, hogy Isten napsugarakként használja őket az életemben!

Magnum's angels :)

"Egy titkos Ceremóniamester működik közöttünk. Krisztus, aki azt mondta tanítványainak: >>Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak titeket<<, minden keresztény baráti körnek azt mondja: >>Nem ti választottátok egymást, hanem én választottalak benneteket egymás számára.<< A barátság nem valamiféle jutalom az éleslátásunkért és jó ízlésünkért, amelyek segítségével egymásra találtunk, hanem eszköz, amely által Isten fölfedi előttünk a többiek szépségét. (...) A barátság a kezében eszköz a teremtésre és a kinyilatkoztatásra. Ezen a lakomán Ő terítette az asztalt, Ő választotta ki a vendégeket. S Ő az, akinek mindig az asztalfőn a helye. Sose feledkezzünk meg vendéglátónkról!
Nem mintha állandóan ünnepélyeskednünk kellene!
Isten - aki a nevetést teremtette - mentsen minket attól! Az élet nehéz és örömteli bonyodalmaihoz tartozik, hogy bizonyos dolgokat - azzal együtt, hogy mélyen átérezzük komolyságukat - néha olyan könnyedén kell kezelnünk, mintha csupán játékról lenne szó." (C. S. Lewis: A szeretet négy arca)

3. Misszió

Ez volt az egyik legfelkavaróbb téma számomra. 

Az ukrajnai hetet megelőzően mindig arra gondoltam, hogy ha engem Isten elküldene misszionáriusnak, akkor valószínűleg San Francisco-t vagy Santa Barbarát választaná kiküldetésem céljából. Esetleg Brightont. :) A kelet soha nem vonzott. Akkor inkább maradok itthon!

Félreértés ne essék! Most sem azt tervezem, hogy csapot-papot itthagyok mindent és irány Ukrajna! De a szívemig hatolt valami, amit nem is tudok még jól megfogalmazni. 

Egyrészt rájöttem, hogy nem kell fizikai nyomornak lenni valahol ahhoz, hogy az embereknek szükségük legyen Jézusra. A lelki nyomort legtöbbször fizikai jóléttel palástolják.... Ukrajnában ez ugye kettős, de a szükség az érezhető.

Másrészt olyan példákat láttam-kaptam, amik új fénnyel világítják meg számomra a misszionáriusi kérdést. A misszionárius úgy él az idegen kultúrában, hogy azonosul vele. Nem teremti meg a saját kis szigetét, hanem úgy él, ahogyan az adott ország lakói. Jó példa nekem erre itthon Matt és Mike, akikre magyarként tekintek... Ukrajnában pedig lenyűgöző példa volt a Markey-család, akik az ukrán népet szolgálják az ajándékaikkal. Megindító volt látni a szenvedélyüket és a természetességüket.

Én nem kaptam semmilyen kijelentést, hogy mennem kell, ha úgy lesz, úgyis tudni fogom... De az is biztos, hogy egy ajtó a szívemben, ami eddig le volt lakatolva, résnyire kinyílt. 

4. Isten Szava

Ezt nem fogom részletezni, csak annyit mondok, hogy különleges volt számomra a hét, mert Isten szólt hozzám. Pár hónapja megkértem, hogy ne szóljon, mert én már nem tudom, mit mond Ő, mit magyarázok én bele, elvesztettem a fonalat abban, hogy hogyan is működik kettőnk között a kommunikáció.

Az a jó, hogy nem én vagyok isten, hanem Ő az. Tudja a helyet, az időt, a módot, a miértet. És nem szűnik meg szeretni. Megkérhetem, hogy hallgasson, bedughatom a fülemet, becsukhatom a szememet, körbebarikádozhatom magam. De a szeretete utolér. Ezért vagyok igazán hálás... hogy bármilyen kis buta is legyek és béna, Ő akkor is szeret. Ahogy vagyok....

Ukrajna 2. - Furcsaságok országa

Ukrajna számomra az ellentmondások országa lett.

Ahogyan én láttam, olyan adottságokkal rendelkezik, amiket akár mi, magyarok is megirigyelhetnénk, mégis az adottságok kihasználatlanul maradnak. Nem én fogom megmondani a tutit, de néhány dolog azért még az én laikus szememnek is feltűnt.

Először is. Ukrajna gyönyörű természeti kincsekkel rendelkezik. Visszautunk a Kárpátokon vitt keresztül, legszívesebben meghúztam volna a vészféket és megálltam volna bámészkodni. Csak kapkodtuk a fejünket és felváltva kiáltoztunk: 'Ezt nézd! Huhh, inkább ezt! Azta! Wow!' - és hasonló szavak hagyták el ajkainkat és a jól ismert dal: "Hegyek-völgyek között zakatol a vonat..." És miközben lenyűgözve ültünk Isten teremtésének csodája előtt, meghökkenve észleltük a folyóban hagyott régi vasúti hidakat vagy az apró házakat, amelyek érzékeltették, hogy lakóik nem a felső tízezer közül kerülnek ki. A tökéletesség és a tökéletlenség egymás mellett. Vagy egymásban. 

Biztos vagyok benne, hogy okos emberek kitalálták már, hogy akár ebből turisztikai látványosság lehetne, mégsem hallok arról gyakran (vagyis soha nem hallok róla), hogy Ukrajnába indulnának nyaralni...

És ott van a tenger, amit ez alkalommal nem láttam (ami késik, nem múlik. Ámen. :)), de hallottam róla, hogy gyönyörű, mégsem hozzák ki belőle a maximumot.

Mintha nem akarnák, hogy az ország látogatott legyen.... De miért nem?! Vagy csak hozzám nem jutnak el a hírek és igazából Ukrajna egy népszerű turistahely? :)

Amivel még szembesültem, az az utcai élet kettőssége. Egyrészt még életemben nem láttam ennyi kocka Ladát egy helyen :) Az ukrán sofőrök úgy mennek ezekkel a kocsikkal, mint némely honfitársunk a BMW-vel. Időnként rémisztő volt, a gyalogosátkelőknél általában futottunk, biztos ami biztos alapon. Nem lehetett tudni ugyanis, hogy az autósok megállnak-e... És miközben ott voltak a Ladák, a rohadó városi buszok és trolik (igen, vannak trolik!), olyan gyönyörűen felöltözött embereket láttunk, hogy az egész valahogy valótlannak tűnt. Látszott, hogy különösen a nők nagy hangsúlyt fektetnek a kinézetükre. De nem fért a fejembe, hogy ha szép ruhákra van pénz, akkor szép autókra nincs? (nincs bajom a Ladákkal - azon kívül, hogy elég hangosak és büdösek :D)

Aztán ott voltak a találmányok, ami előtt szájtátva álltunk. Jonny mutatta nekünk képen a 'Halálcsúszda'-t. Nevettünk és hitetlenkedtünk, hogy játszótérre egy ilyen építményt tesz valaki. De fel sem fogtam, hogy ez tényleg létezik egészen addig, amíg ott nem álltunk előtte....

Death slide

Ha hiszitek, ha nem, ezen gyerekek lecsúsznak. A gyomrom már akkor émelyegni kezdett, amikor senki nem volt rajta. Aztán jött egy kisfiú, aki felmászott rá. Egy percig ült a tetején, fontolgatva, hogy 'lecsússzon'-e. Apukája lentről kiabált neki: 'Meg tudod csinálni! Nem adhatod fel!' Nem tudom, hogy végül a mi aggódó tekintetünk, vagy a saját félelme lett a meghatározó a döntésében, de nem mert lecsúszni. Megköszöntem. :) De közvetlenül utána jött egy másik kisfiú (5-6 éves), aki gondolkodás nélkül elindult. Amit láttunk, az nem csúszdázás volt, hanem szabadesés! Épphogy nem sikítottam fel és hálát adtam magamban, hogy vacsora előtt voltunk még, mert tényleg görcsbe rándult a gyomrom a látványtól. Mondanom sem kell, a kisfiú mégegyszer lecsúszott ezek után.

Ki és miért rak egy ilyen 'szörnyet' játszótérre?! 

A legnagyobb kultúrsokk mégis akkor ért bennünket, amikor elhagyni készültük az országot. Hajnali 5-kor szálltunk fel az ún. hálófülkés vonatra. Akkor még nem tudtuk, mit jelent a hálófülke Ukrajnában... Mert fülkékről szó sincs. Ahogy beléptünk a folyosóra, három dolog fogadott bennünket: 1. forróság, 2. masszív emberszag (vonatszaggal keveredve), 3. a folyosóra minden oldalról belógó lábfejek. Én konkrétan majdnem megkérdeztem, hogy Auschwitz-ba megyünk-e. Eddig ilyet csak filmeken láttam. Emberek horkoltak, a meleg miatt pedig többen hiányos öltözékben feküdtek az ágyakon. Lesokkolódtam. 

Az 'ágyak' felnyitva

 Angolul senki nem beszélt, úgyhogy nem is tudtuk, mitévők legyünk.

Marcsi így hitetlenkedett (érdemes a háttérben lévő látványt szemügyre venni.... :))

Végül három 'ágyat' elfoglaltunk, én csak felhúztam a térdeimet és megígértem a többieknek, hogy őrzöm az álmukat. Két óra elteltével a napsugarakkal némi reménysugár is beköszönt az ablakon, 8 körül Orsi vett egy kávét és ezzel helyreállt a világbéke. :)

Orsi és a megmentőnk :)

Ukrajna gyönyörű és ronda. Tiszta és koszos. Vonzó és taszító. Átlagos és rendkívüli. 

Ez Ukrajna.

(és még mindig folyt. köv. :))

Ukrajna - 1. rész

Masha, Sasha, Tasha, Katya - még 12 órája sem tartózkodtunk Ternopol városában, már zsongott a fejem a nevektől. Hogy fogom én ezt megjegyezni? - kérdeztem magamtól.

Egy ködös hétfői hajnalban érkeztünk meg a célállomásra fáradtan és kimerülve az úttól. Csipet csapat Magyarországról. Nagyszerű zenészek, nagyszerű emberek. A barátaim és erre most még büszkébb vagyok, mint két héttel ezelőtt.

De miért is vágtunk bele ebbe az útba? Mi késztetett minket arra, hogy a szabadságunkat arra áldozzuk, hogy Ukrajnában töltsünk egy hetet?

A válasz nagyon egyszerű: Isten. :)

Azért mentünk, mert egy konferenciára hívtak bennünket. Az Ukrajnában lévő Golgota (és más) gyülekezetekből gyűltek össze emberek, hogy a dicsőítésről halljanak, tanuljanak, fejlesszék az ajándékaikat.

Nem tudtam, mire számítsak. Azaz, amire számítottam, az nem volt annyira pozitív.

Azt tudtam, hogy a csapatunkban olyan emberek vannak, akiket tisztelek és szeretek és akikkel általában könnyesre nevetem magam. De Ukrajna körülményeiről hallottam már, így kicsit aggódtam a higiénia miatt, de Istennek hála, mára már az ukránok is megbarátkoztak az angol wc előnyeivel :)

Szóval a kezdeti félelmek hamar feloldódtak, egy verőfényes napos délelőtt kb. 5 óra alvás után elindultunk a konferencia helyszínére. Egy dologra vágytam csak: egy csésze kávéra. Meg is kaptam!

Az emberek már szállingóztak, én pedig csak kapkodtam a fejemet, mert ha valaki nem angolul szólalt meg, akkor el sem tudtam képzelni, hogy miről van szó. Ukránul eddig sem tudtam, oroszul sosem tanultam, így minden szó idegenül csengett a fülemnek. Szóval úgy nézhettem ki, mint a teniszmeccsen a nézők. :)

Mike Payne, csapatunk feje, mint a pesti Golgota Gyülekezet dicsőítővezetője volt a konferencia fő előadója, valamint Ő tartotta a gitár-, a dalírás szemináriumokat is. Több mint 10 éve ismerem Mike-ot és mindig kiváltság, amikor Vele szolgálhatok és több időt a közelében tölthetek. Mike-ból árad a bölcsesség, az érettség, Isten Igéjének az ismerete, a tudatosság és a humor.

Mindannyiunknak megvolt a szerepe. Tomi dobolni tanította a fiatalokat, Karesz a basszusgitározás rejtelmeit osztotta meg, Marcsi arról beszélt az érdeklődőknek, hogy a hegedűt hol és hogyan lehet beiktatni a dicsőítésbe.

A dicsőítőcsapat - Tamás, Jonny, Karesz, David, Mike és Marcsi

Orsinak és nekem pedig a vokál szemináriumok megtartása volt a feladatunk.

A konferencia előtt kb. másfél héttel vállaltam ezt el, feldobott a gondolat, hogy az éneklésről taníthatok, bár arról fogalmam sem volt, hogy mit is kellene mondanom. Összeszedtem pár anyagot, ami nekem sokat segített és miközben készültem, már rájöttem, hogy én magam is tanulok ebben a folyamatban. 

Láttátok már a hangszalagokat képen vagy videon? Tudjátok, hogy működnek? Engem lenyűgözött ez a rész! A 139. Zsoltár egyik verse jutott eszembe: "Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved."

A szemináriumokat angolul kellett tartanom, ami külön izgalom volt, de őszintén megmondom, nagyon élveztem ezt! 

A résztvevők pedig lenyűgöztek. Érdeklődtek, figyeltek, kérdeztek. Akartak tanulni, akartak fejlődni és amikor kérdéssel, vagy tanácsért fordultak hozzánk, láttam, hogy komolyan gondolják. Nem azért akartak többet tudni, hogy jobbak legyenek másoknál, hogy dicsőséget szerezzenek maguknak ebben a világban, hanem azért, hogy a 100%-ot adják Istennek és hogy az ajándékaikkal Őt szolgálják és hogy Ő szerezzen ezáltal dicsőséget. Lenyűgöző, felfrissítő volt velük átélni ezt. Részesei voltunk a győzelmeiknek, az én szívemet pedig megmelengette, hogy segíthetek és hogy szükség van rám. 

Második nap Ternopol már nem egy idegen város volt számomra, hanem egy hely, ahol valamiért otthon éreztem magam. Biztos hogy szerepe volt ebben annak, hogy a város egyes részei a 15-20 évvel ezelőtti Nagykanizsára emlékeztettek. :) De igazából az emberek miatt találtam otthonosnak ezt a teljesen idegen kultúrát. 

Dicsőítettünk, tanultunk, imádkoztunk, kávéztunk, beszélgettünk, sétáltunk, nevettünk, sírtunk együtt. Valami ilyesmi lehetett Jézus mennybemenetele után az egyház. Sokfelől jöttünk (Ukrajna, Amerika, Afrika, Magyarország) és mégis egység volt. 

A Csapat

Az együtt töltött 5 nap hamar elszállt, tudtam, hogy haza kell jönni. Vágytam is rá, meg nem is.

Azóta is gondolkozok rajta, hogy mi miatt maradtam volna. És hogy mi az, ami a szívem egy részét most is visszahúzza.... Még csak részleteket látok a válaszból...

Egy biztos: azt soha nem gondoltam volna, hogy azt fogom mondani, hogy megszerettem Ukrajnát és hogy visszavágyok oda... Pedig most ezt mondom :)

(Folyt. köv.)

A Reményem

Már több mint egy hónap eltelt a Reménység Fesztivál óta és nem írtam élménybeszámolót.

Először azért nem írtam, mert fel kellett dolgoznom a történteket, aztán azért, mert időm nem volt.

Mostanra már sok részletet el is felejtettem, de pár dolog, ami megmaradt:

- A szervezés profi volt. Minden gördülékenyen ment, mi el voltunk kényeztetve (volt nassolós szoba mogyoróval, kesudióval, répával, csokival, üdítővel), saját öltözőnk volt, amire ugye megint csak azt kérdeztem, hogy 'Mit csinál itt Kismaros Nagykanizsáról?' :)

- A beállópróbán elállt a lélegzetem. Hogy miért? Mert ez a látvány tárult elém:

És ekkor még üres volt az Aréna. :)

- A külföldi fellépők mind nagyon kedvesek voltak, szerettem a Casting Crowns alázatát és természetességét, a Parachute Band pedig már évek óta a szívem csücske, mert szerénység, kedvesség árad a fiúkból. És a Szentlélek ereje. :) Amikor elindultunk a színpadra, a Casting Crowns akkor érkezett meg, jókívánságokat mondtak. Én pedig kisebb gyomorgörccsel az Aréna színpadára léptem. Istennek hála, hogy volt egy-két percünk, mert miközben az est házigazdája beszélt, körül tudtam nézni. Visszanyeltem a könnyeimet - van abban valami különleges erő, amikor több mint 10ezer ember együtt van egy célért - és a húrok közé csaptunk. Tudom, hogy megfordult a fejemben, hogy talán valahogy máshogyan kellene viselkednem - nagyobb színpad, nagyobb közönség - aztán Isten emlékeztetett, hogy miért vagyok ott. Miatta és Érte. Ahogyan Tatabányán, ahogyan a budapesti Golgotában, ahogyan 10 ember előtt és 500 ember előtt éneklek Róla és Neki, úgy kell tízezrek előtt is énekelnem. Ez szabaddá tett!

A három dal olyan gyorsan lement, hogy meg is lepődtem, hogy most kezdtük, de már vége is van...

 

Jó volt része lenni egy ekkora eseménynek, jó volt, hogy nem sztárok voltunk (az egyébként is fura lenne :)), hanem egy kis rész a testben (mondjuk az orrkagylócska :D). 

De hogy mi volt a legjobb a Reménység Fesztiválon a számomra? Az, hogy szombat este az Edwards rezidáncián alhattam. Nagyon későn értünk haza, és amikor beléptem a szobába, ahol aludtam, az alábbi kép fogadott:

 Olivér, Benjamin és Miriam színeztek nekem, az ágy mellett lévő asztal körbe volt szórva virágszirmokkal és ki volt rakva fociskártyákkal (!!!!!), egy pohár víz és egy süti is várt. A meghatottságtól szólni sem tudtam, nagyon jó dolog szeretve lenni (ilyen szép magyarosan). Olivér másnap reggel azt mondta, hogy olyan ellátást kaptam, mint egy ötcsillagos szállodában :) Mondtam neki, hogy ilyen az ötcsillagos szállodában nincs, ez annál sokkal több csillagot ér. :) 

"Ez a jó hír a Reményem, ez a jó hír a Menedékem, ez a jó hír, hogy Jézus meghalt értem és az Isten gyermeke lettem, ez a Reményem".

eMeLeM

Ne ijedj meg, Kedves Olvasó, nem üzleti ajánlatot tárok Eléd. A bejegyzésem 'tárgyait' nem lehet megvásárolni. Merthogy miről is szeretnék írni?

Három kis emberről, akik nem is olyan régen léptek be az életembe és Isten különleges módon használja őket.

eM mint Máté

Ő a második unokaöcsém, akire sokat vártunk, akiért sokat imádkoztunk. Emlékszek arra a pillanatra, amikor drága Nővérem elmondta a nagy hírt, szegénynek majdnem maradandó halláskárosodást okoztam a sikításommal. :) Máté tavaly év végén született meg és azóta is bearanyozza a napjainkat. Amikor először fogtam a karomban, csak szuszogott. Aztán kicsit több időt töltöttünk együtt és könnyeket csalt a szemembe, hogy egy-két napig valamiért engem tüntetett ki azzal a kiváltsággal, hogy a karjaimban megnyugodott. 

Aztán pár hónapja olyan mosollyal ajándékozott meg, hogy végérvényesen levett a lábamról. 

Múlt hétvégén sikerült megint többet vele lennem, tudom, hogy csakúgy mint négyéves bátyja, ő is különleges kisfiú. Csak nevet és mosolyog és szeret. 

eL mint Leah

Leah-val arra az időre nyúlik vissza a történetünk, amikor még csak Isten tudta, hogy Ő meg fog születni. Lencsi anyukája nemcsak az egyik legközelebbi barátnőm, hanem imatársam is. Leah pedig válasz volt az imáinkra. Az Ő létezése döntő pont volt abban, hogy tavaly Amerikába utazzak, Katám áldott állapotának a részese voltam, mai napig nagyon hálás vagyok, hogy annyi mindent megosztott velem! 

Mátéval egy napon Leah is úgy döntött, hogy itt az ideje, hogy világot lásson, így én örömfürdőzhettem aznap. Láttam Őt képeken, tudtam, hogy éppen hogyan fejlődik, de abban nem voltam biztos, hogy vajon engem hogy fog fogadni.

És múlt héten végre találkozhattunk. Lencsi meglátott és rámmosolygott. Azt hiszem, megkedvelt :) És ez meglehetősen kölcsönös. ;)

eM mint Miriam

Miriam az én kis barátnőm. Matt és Melinda kislánya, aki nem tudom, hogy hogyan és mikor választott ki engem, de kiválasztott. Miriam igazi kiscsaj - szereti a rózsaszínt, kellően cserfes, de olyan gyengédség van benne, hogy bármikor találkozunk, elolvadok Tőle. Mondott már olyat, hogy 'Én vagyok a cuki kisoroszlán, aki nyomja a szöveget' és volt, hogy csak szó nélkül ült az ölemben, átkarolta a nyakamat pici karjaival és megsimogatta a hátam, mintha csak érezte volna, hogy pont arra van szükségem.

Múlt hétvégén Vele is találkozhattam megint, meg is örökítettük az élményt :)

A múlt hétvége nem volt könnyű számomra, de ez a három kincs mégis olyan kedves és felemelő pillanatokkal ajándékozott meg, ami segített átvészelni a nehézségeket.

Elgondolkoztam a velük töltött idő alatt és után, hogy mit tanulhat az ember a csecsemőktől, kisgyerekektől?

Például azt, hogy lehet érdek nélkül szeretni. Azt, hogy a szeretetért nem lehet megdolgozni. És még azt is, hogy van abban valami csodálatos, amikor álarcok nélkül állunk egymással szemben és úgy fogadjuk el a másikat, ahogy van. 

Ez a három csöppség segít nekem kézzelfoghatóbban megtapasztalni azt, hogy Isten hogyan szeret engem - adakozóan, válogatás nélkül, elfogadással.

Nincs verseny, hogy ki a kedvenc, hogy ki áll hozzám a legközelebb, vagy hogy melyikük a cukibb.

Szeretem őket. Pont. (És a szüleiket is. :))

Üzenet a fáradtaknak....

JÉZUS mondja:

"Jöjjetek

 ÉNHOZZÁM 

mindnyájan,

 akik megfáradtatok,

 és meg vagytok terhelve,

 és 

ÉN

megnyugvást adok nektek."

(Máté evangéliuma 11. rész 28. vers)

Fel a fejjel! :)

Nem győzök csodálkozni azon, mennyi tehetséges, fiatal zenész van a világban, akiről még életemben nem hallottam.

Ilyen fiatal zenész Ben Howard (25 éves!!!!), aki a Keep Your Head Up című dalával (és a klippel!!!!) belopta magát a szívembe és felkerült a toplistámra. (a szövegben kiemelés tőlem, mert azok a sorok különösen sokat jelentenek számomra)

Érzékeny, mély zene olyan dalszövegekkel, amikben nyoma sincs a sablonosságnak.

És én ezt szeretem.

Hallgassátok, szeressétek!

Ben Howard - Keep Your Head Up

I spent my time watchin' the spaces that have grown between us.  

And I cut my mind on second best or the scars that come with the greenness. 

And I gave my eyes to the boredom, still the seabed wouldn't let me in.  

And I tried my best to embrace the darkness in which I swim.
 

Now walkin' back down this mountain with the strength of a turnin' tide.  

Oh the wind's so soft on my skin, the sun so hard upon my side.  

Oh lookin' out at this happiness, I search for between the sheets.  

Oh feelin' blind and realize,  all I was searchin' for was me.  

Ooh ooh all I was searchin' for was me.
 

Keep your head up, keep your heart strong. No, no, no, no. 

Keep your mind set, keep your hair long.  

Oh my my darlin' keep your head up, keep your heart strong. No, no, no, no.  

Keep your mind set in your ways, keep your heart strong.
 

I saw a friend of mine the other day, and he told me that my eyes were gleamin'. 

 Oh I said I had been away, and he knew, oh he knew the depths I was meanin'.  

And it felt so good to see his face or the comfort invested in my soul.  

Oh to feel the warmth of a smile, when he said "I'm happy to have you home.  

Ooh ooh I'm happy to have you home."
 

Yeah, keep your head up, keep your heart strong. No, no, no, no.  

Keep your mind set, keep you hair long.  

Oh my my darlin', keep your head up, keep you heart strong. No, no, no, no.  

Keep your mind set in your ways, keep your heart strong. 

'Cause I'll always remember you the same.  

Oh eyes like wild flowers within demons of change.
May you find happiness there, May all your hopes all turn out right.
 

Keep your head up, keep your heart strong. No, no, no, no.  

Keep your mind set, keep you hair long.  

Oh my my darlin', keep your head up, keep you heart strong. No, no, no, no.  

Keep your mind set in your ways, keep your heart strong. 

'Cause I'll always remember you the same.  

Oh eyes like wild flowers within demons of change.

"Csak" egy idézet C.S. Lewistól...

"Nincs biztos befektetés. Ha szeretsz; sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrizni, ne add senkinek, még egy állatnak se! Óvatosan bugyoláld be mindenféle kis hóbortba és kedvtelésbe; gondosan kerülj minden kötődést; zárd be jól önzésed ládikójába - vagy koporsójába! De ott a koporsóban - ott a biztonságos sötét, fülledt éjszakában elváltozik majd. Nem törik össze, törhetetlen, áthatolhatatlan, megváltoztathatatlan szív lesz belőle. A tragédiának, vagy legalábbis a tragédia lehetőségének egyetlen alternatívája van: a kárhozat. A mennyországon kívül pedig csak egy helyen lehetsz teljes biztonságban a szeretet veszélyeitől és izgalmaitól, ez pedig a pokol." (A szeretet négy arca)

Hetek óta forgatom ezeket a sorokat a szívemben és a gondolataimban. A szeretetben mindig van kockázat. Amikor fáj a szívem, könnyebb lenne megkeményíteni és azt mondani, hogy nem engedek be senkit és semmit. Élem az életem, "bebugyolálva mindenféle kis hóbortokba és kedvtelésekbe" és akkor minden jó lesz. Pedig pontosan tudom, hogy nem erre lettem teremtve. 

Arra lettem teremtve, hogy szeressek - Istent, a családomat, a barátaimat, a keresztény testvéreimet, a munkatársaimat, azokat az embereket, akik megbántottak, sőt. Az ellenségeimet is. 

A 'szeretés' közben sebeket szerzek. 

Az már az én választásom, hogy a sebek közelebb visznek a Mindenható Istenhez, vagy válaszfalként használom őket.

Ezt a felelősséget nem (azaz ezt a felelősséget SEM) háríthatom át másra. A döntés az enyém.

De bújkálni nem kell.

Addikció - Reese's Cake

Mielőtt tavaly nyáron Amerikába indultam volna, már tisztában voltam azzal, hogy van ott egy termék, ami engem rabul ejtett, amikor először kóstoltam. Ez pedig a Reese's mogyoróvajkrémes csoki - amit néhányan egyszerűen csak sós csokinak hívnak.
Belül sós mogyorókrém, kívül tejcsoki. Az eredmény? Addikció. És gyors hízás :D
Két csomagnyi csoki jött velem haza :)

Pár hete beleakadtam egy receptbe, ami a 'Reese's mogyorókrémes szelet' nevet viselte és tudtam, muszáj lesz kipróbálnom.
Mivel múlt vasárnap én voltam a sütiszolgálatos Tatabányán, gondoltam, megörvendeztetem a kedves testvéreket (és jómagamat is)...

Ez is egy egyszerűen elkészíthető finomság, sütni nem kell, viszont azt megtanultam, hogy a mennyiségek betartása igencsak fontos :)

Vettem hát az egyik kedvenc IKEA-s bögrémet (3,5 dl-es), ez lett a mérőedényem.

Hozzávalók:
- 1 bögre olvasztott vaj/margarin (de az olaj épp olyan megfelelő)
- 2 bögre darált háztartási keksz
- 1 bögre porcukor
(az eredeti recept morzsát ír háztartási keksz helyett és 2 bögre porcukrot, de mivel a ht keksz egyébként is édes, ezért elég mellé az 1 bögre cukor)
- 1 bögre mogyoróvajkrém (én ezt magam gyártottam, kb. 25-30 dkg mogyoróból jött ki az egy bögrényi mennyiség)

- 15 dkg étcsoki
- 1 evőkanál olaj

Elkészítés:
Első lépésként összemixeltem az olvasztott margarint, a darált ht kekszet, a cukrot és a mogyoróvajkrémet. Addig kevertem, amíg összeállt az egész, aztán egy közepes méretű tepsibe (amit előzőleg sütőpapírral kibéleltem) belenyomkodtam a masszát. Próbáltam annyira egyenletesre keríteni, amennyire csak lehetett, hogy majd a csokimáz szépen elsimuljon rajta.
Amikor ezzel megvoltam, a darabokra tört étcsokit gőz felett felolvasztottam, hozzákevertem az egy kanálnyi olajat és ráöntöttem a mogyoróvajkrémes masszára.
Zsupsz, be a hűtőbe és hagytam hűlni kb. 1-2 órát.

A felvágásnál akadt némi problémám, mert a csoki eléggé repedt, de a végeredményre mégis azt kell mondjam, hogy jajjj, de jól sikerült! :D

Aki szereti az ilyen finomságokat, és időnként nem sajnálja, hogy amit eszik, abban bizony van kalória, akkor próbálja ki ezt az édességet, mert azt garantálhatom, hogy a hatás nem marad el :D
Ami még jó benne, hogy egy szelet is bőven elég belőle egyszerre, mert annyira intenzív az ízhatás. ;)

Sajnos nem fényképeztem le, de így kellett volna kinéznie:

Szolgáljon örömötökre (mert az 'egészségetekre' itt elég téves szó lenne... :D)

Kókusz kalap

Nem tudom, van-e magyar megfelelője a macaroon-nak (macaron?), mindenesetre amit most a kedves Olvasóközönség elé tárok, az egy nagyon egyszerű, nagyon gyorsan elkészíthető és nagyon finom desszert. Lisztérzékenyek is fogyaszthatják és azok is, akik nem bolondulnak úgy a csokis édességekért, mint én :)

Kókusz kalapnak neveztem el a finomságot.

Hozzávalók:
- 3 tojásfehérje
- 1/4 cup cukor (ez kb. három evőkanálnyi)
- csipet só
- 1 csomag kókuszreszelék

Elkészítés:
A tojásfehérjéket egy mély keverőtálba öntöm és a cukorral kikeverem egészen addig, amíg habos nem lesz. (Én gépet használtam ehhez a művelethez, de a jó kézi habverő és az ügyes kéz ugyanúgy csodákra képes.) Ehhez az egyveleghez hozzáteszem a csipetnyi sót és a kókuszreszeléket, az egészet összeforgatom, és az így kapott nedves masszát hagyom állni 10 percig.
Közben a sütőbe begyújtok (az eredeti recept 350 fokot ír, nekem gázsütőm van, abból is a régi fajta, úgyhogy van a teljes gáz és a takarék - a kettőből a teljeset választottam) és egy normál méretű tepsibe sütőpapírt teszek.
Ha a 10 perc lejárt, akkor a kókuszos masszából kis kalapokat gyártok (ezek lehetnek gombócok is, attól függ, ki milyen eszközt használ az adagoláshoz) - a kalapok formázásához az IKEA-ból szerzett mérőkanalat alkalmaztam.
Összesen kb. 25 kalapocska jön ki a fenti adagból.

Nem hazudok, nekem kb. 10 perc alatt megsült, én magam is alig hittem el!
Kell hagyni hűlni (ez sem tart órákig, kb. újabb 10 perc), aztán leszedni a sütőpapírról és jól zárható dobozban sokáig eláll. Bár tény, hogy sütit nem azért sütünk, hogy hagyjuk, hogy dobozban álljon, nem igaz? :)

Egyszerű, finom - kávé, tea mellé, partykra ideális, de akkor is tökéletes, ha az ember csak szeretne valami édeset, de könnyűt.

Lehet egyébként ízesíteni - akár fahéjjal, rumaromával, mandulával... 

Jó nassolást! :)

Álmok....

...melyeket nem merek szavakba önteni...
...melyeket muszáj szavakba öntenem...
...melyek talán sosem válnak valóra...
...melyekről hiszem, hogy egy nap majd valóra válnak...
...melyek elérhetőek...
...melyek elérhetetlennek tűnnek.

Az én álmaim és vágyaim.
Színes papírokra írva. Üvegbe zárva.

Bántott a világ...

Bántott a világ....

Szíved rejtekén 

sebzetten hallgatsz, 

s most töviseivel

mélyen lelkedbe váj

az értetlen csend.

De magányod lassan

a végtelenbe foszlik...

Láthatatlan karok ezrei ölelnek

s felépül benned

újra a Rend.

/Simon András/

Zöld tészta

A fenti elnevezés takarhatna valami szörnyűséges dolgot is (pl. hűtőben hónapok óta álló étel-maradványt), de bízzatok bennem - az én Zöld tésztám a szörnyűségestől nagyon távol áll.

Igazából lehetne ez spenótos tészta, brokkolis tészta, azonban a fő hozzávaló jelen esetben a cukkini.

Több oka van, hogy miért is szeretem ezt az étket annyira:

- Katám ezzel várt, amikor tavaly augusztusban megérkeztem hozzájuk Amerikába;

- könnyű elkészíteni;

- olcsó;

- laktató;

- egyszerűen finom :)

Szóval a recept nem saját, de lehet továbbfejleszteni, folyamatosan kísérletezni.

Hozzávalók:

1 csomag tésztához (lehet penne, spagetti vagy akár masni tészta)

- 2 db cukkini

- 3-4 gerezd fokhagyma

- só

- bazsalikom

- petrezselyem

- darált erőspaprika

- 2 db tojás

A cukkinit megmosom, levágom a végeit és lereszelem (a nagyobb lyukú reszelővel).
Olivaolajon a felaprított fokhagymát megpirítom, majd beleborítom a lereszelt cukkinit.
Folyamatosan kevergetem, hogy ne égjen le.
Rakok bele kb. 1 teáskanálnyi sót, fél teáskanálnyi bazsalikomot, 1 teáskanálnyi petrezselymet (ízlés kérdése...) és darált erőspaprikát (na, ez is ízlés kérdése, ki mennyire bírja a csípőset).
Amikor az egész összerottyant (nem kell neki több 10 percnél) és a tésztát is kifőztem, leszűrtem, akkor összeborítom a kettőt és ráütök két tojást.

Mivel még minden forró, a tojás folyamatos kevergetés mellett olyan lesz, mint a tojásosnokedlin :)

Gyors, egyszerű és nagyszerű :)

Jó étvágyat!

I still believe. Csakazértis.

Mit tesz az ember, ha csalódás éri?

Mindenki másként reagál arra, ha valami nem úgy sikerül, ahogy arra ő számított, vágyott, ahogy ő tervezett...

A kérdés számomra elég aktuális. 

Hónapokon keresztül imádkoztam valamivel kapcsolatban, igyekeztem folyamatosan őszintén állni Isten előtt, önmagam előtt, a barátaim előtt, hogy ne térjek le a számomra kijelölt útról, hogy okos, felelősségteljes felnőtt nőként hozzam meg az Üggyel kapcsolatos döntéseimet. Úgy hittem, úgy tapasztaltam, hogy a jó úton járok, nem kötöttem kompromisszumokat.

De a pofon elkerülhetetlen lett.

Ahogy leforrázva meredtem magam elé a helyzetben, azon gondolkodtam, hogy akkor most mi legyen. Menjek Dunának? Kezdjek el toporzékolni? Ordítsak? Nevessek? Szerettem volna könnyedén reagálni, odafutni Istenhez és kérni, hogy vigasztaljon meg, de jéggé dermedtem. Egy álmom és a valóság szöges ellentétben állt egymással és úgy éreztem, a történelem mindig csak ismétli önmagát.

Így durcásan elvonultam. Nem voltam hajlandó szólni Istenhez, mégcsak annyit sem, hogy 'miért?'

A szívem mélyén már akkor is tudtam, hogy ez az állapot csak ideig-óráig tart. 

Nincs más választásom, mint hogy kapaszkodjak, bízzak és higgyek Megváltóm hűségében és szeretetében.

Ezért pár nap elteltével döntést hoztam. Hogy hinni fogok. Bármi történjen. Hiszem azt, hogy Isten jó, igazságos, Szava szent és igaz. És hiszem, hogy amikor minden elveszettnek és reménytelennek látszik, az Ő tervei jók.

A szerdai rádióműsorban egy Krisztina nevű kedves hallgató (I know you, girl! :P) azt kérdezte, milyen keresztény zenét ajánlanék nem keresztény embereknek. Sokat hümmögtem és nyökögtem, mire eszembe jutott a válasz: őszinte és hiteles keresztény zenét. Olyan zenét, ami sallangoktól mentes (elsősorban szövegben) és ami nekem is a szívembe markol.

Jeremy Camp akkor írta ezt a dalt, amikor tudta, hogy a felesége haldoklik. Úgy döntött, hogy bármennyire nehezek és érthetetlenek legyenek a körülmények, hinni fog.

Akkor mit nekem egy pofon? I still believe. Csakazértis.