Már több, mint három napja Budapesten vagyok.
A turné utolsó napjára sikerült összeszednem egy torokgyulladást, ami a repülőúton és itthon csúcsosodott ki magas lázzal, náthával, köhögéssel és olyan hanggal, amit még közeli barát sem ismert fel.
Ehhez jön az időeltolódás miatti zavar - éjjel friss vagyok, napközben alszok.
Közben pedig folyamatosan a turné napjai járnak az eszemben.
Majdnem minden bejegyzésemben leírtam, hogy rengeteg hatás ért, amit nehéz feldolgozni. Nem is tudom, mikor jutok a végére... Mindenesetre van néhány dolog, ami már most hiányzik...
1. A Tó
Szinte minden reggel reggeli után fogtam a Bibliámat, az ipademet és kisétáltam a tóhoz. Alig voltak emberek, úgyhogy béke és csend vett körül. Olvastam, zenét hallgattam, figyeltem a kacsákat, a vadludakat, a kolibriket, imádkoztam, élveztem a napsugarak melegét és élveztem az egyedüllétet is. Figyeltem, ahogy táborozó fiatalok tartanak az éppen aktuális programra, házaspárok teszik meg reggeli sétájukat, mások pedig reggeli futásukat. Idill.
A tó egy olyan hely lett nekem, ahol Istennel újra bensőségesen tudtam beszélgetni, ahol a szívemben valami újraéledt, ahol újra hinni kezdtem.
Tudom, hogy Isten itt a kislakásban ugyanúgy velem van, ugyanolyan bensőséges kapcsolat van közöttünk, ugyanúgy szól.... De hiányzik a Tó.
2. A Csapat
Egy hónapon keresztül össze voltam zárva emberekkel. Különböző korú, hátterű magyarok és amerikaiak (és dél-afrikaiak :)) vettek körül. Nem mindig volt egyszerű és nem mindenki lett a barátom. De jópáran a barátaim lettek. Most pedig furcsa a csend, hogy nem sertepertél senki körülöttem. Tudom, hogy nem örökre váltunk el, hiszen összekovácsolódtunk. Hordoztuk egymást - örömben, bánatban, betegségben, drámákban. Ők kegyelmet gyakoroltak felém és nekem is azt kellett tennem. Valami olyat éltünk át közösen, ami egy életre szól...
3. A Szolgálat
Vasárnap óta nem énekeltem - igaz, a mostani állapotomban nem is lenne áldás a hangom :)
De nem is az éneklés maga hiányzik. Adva volt egy forma, ahol tudtam, mi a feladatom, mi a szerepem, tudtam, hogy ott a helyem. És tudom, hogy most itt kell lennem, de a feladatomban nem vagyok olyan biztos. A turné és maga a program megkönnyítették a helyzetemet, hogy hogyan beszéljek Jézusról és arról, hogy Ő mit jelent nekem. Itthon ezt más formába kell önteni.
Akarok szolgálni és érzem, hogy ez most nem érzelmi fellángolás, hanem inkább az elmúlt négy hét egyik gyümölcse. Figyelem a nyitott ajtókat (vagy ablakokat...)
