Érzékeny vagyok.
Ezt egyik nap áldásnak, másik nap hmmm... nehézségnek tartom.
Ma azonban rádöbbentem, mekkora ereje van az érzékenységnek és az empátiának. Ne értsetek félre, nem az én érzékenységemnek, vagy empátiámnak van nagy ereje...
Az elmúlt két és fél évben rengeteg dolgon mentem keresztül. Harcok, küzdelmek, öröm, meglepetések, fájdalmak, volt minden, mint a moziban, csak ez a valóságom volt.
Ami a csoda számomra, hogy nem őrültem meg - időnként nagyon a határát súroltam... :)
De itt vagyok és ma továbbadhattam, amit én ebben az időszakban a családomtól és a barátaimtól kaptam.
Ölelést. Együtt sírást. Együtt nevetést.
A szeretteimnek sokszor nem is kellett mondani semmit, elég volt, hogy tudtam, ott vannak.
Tudom, hogy ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy most úgy lehetek itt, ahogy vagyok.
Szóval csak annyi, hogy kérlek, ne becsüljétek alá egy szó, egy kézfogás, egy ölelés, egy mosoly, egy pillantás fontosságát!
A tetteink hangosabbak, mint a szavaink. Klisé, de igaz.
Legtöbbször elég, ha szavak nélkül örülünk azzal, aki örül és csendesen sírunk azzal, aki szomorú.
Talán az egyik legnagyobb adománynak a világon az ölelés képességét tartom. Hogy át tudjuk ölelni a másikat, akár bánata van, akár öröm éri.
VálaszTörlésMondanom sem kell, szeretem megölelni az embereket. :)
Ölellek, Eszter!
Akkor lehetnél a Free Hugs nagykövete Magyarországon! :) Nem gondolkodtál még rajta? Az embereknek szüksége van az ölelésre, meg főleg arra, hogy érezzék: valaki mellettük van!
VálaszTörlésNem jutott még eszembe. :) De már találkoztam velük!
VálaszTörlés