Closer...

Aki ismer, tudja, hányszor mondom, hogy az álmok valóra válnak. Csak legtöbbször valamiért ezt a saját életemre nézve nem hiszem el. Pedig az álmok tényleg valóra válnak. Nem mindegyik (hála érte Istennek), de az elmúlt években, sőt, az elmúlt egy hónapban olyan események történtek az életemben, ami miatt magamnak is ismétlem: az álmok valóra válnak. 

Aki ismer, tudja, hogy Josh Groban zenéje mekkora hatással volt és van az életemre. Köszönhetek neki Isten-élményeket, az egyik legközelebbi barátnőmet, sok-sok nevetést és fájdalmas perceket is (a dalai már sok szomorúságot segítettek kiadni magamból könnyek formájában).

Wiener Konzert Haus

 

Tegnap ismét láthattam őt színpadon Bécsben, a Wiener Konzert Hausban, ami egy gyönyörű és az alkalomhoz tökéletesen illő helyszínnek bizonyult. Nem írok beszámolót, mert aki ott volt, átélte, aki nem volt ott, az nem is értheti teljesen, mi is történt... Mindenesetre annyit muszáj elmondanom, hogy a kedvenc dalaimon, a rengeteg viccen, a megható pillanatokon kívül mi volt az a két momentum, amit soha nem akarok elfelejteni:

Az első a Zenekar. Legszívesebben csupa nagybetűvel írnám, megérdemelnék. Egy cselló, három hegedű, két harsona, két trombita, két ütős szekció, egy zongora (időnként tangóharmónika), egy basszusgitár és egy szólógitár (akusztikus és elektromos). Ilyen zenei tehetségeknél a zenei összhangot szerintem könnyű összehozni - tehetségesek, látszik, hogy szívből zenélnek. Viszont van valami, amit nem lehet tanítani. Ez pedig a szívek és az egyéniségek tökéletes összjátéka. Együtt mozogtak, együtt rezdültek és az énekes nem az ünnepelt sztár volt, hanem egy közülük, aki meghajolt a többiek tehetsége előtt és látszott, a szíve azonos ritmusban dobban a többiekével. A családjával. 

Ebből az emberi-szakmai harmóniából olyan szimfónia jött létre, ami engem időnként eufóriával töltött el - kedvem lett volna felpattanni és táncra perdülni egy-két dalnál. De csak a székemben ülve mozogtam és a szememmel, a fülemmel szívtam magamba a csodát. 

Mert szerintem így van értelme a közös zenélésnek. Szeretetben, tiszteletben, természetességben, alázatban és őrültségben. Mert senkit nem kellett félteni a zenészek közül sem, ha 'ereszd el a hajam' volt a levegőben :)

A második momentum maga Josh Groban. Harmadszorra bűvölt el az alázatával, a humorával és a természetes egyéniségével. (A hangja külön bejegyzést érne meg, de szerintem mindenki járjon utána, hogy mit helyezett Isten ebbe a fiúba.) Tudja kezelni az embereket, feszegeti a határokat, egy-egy romantikus, fájdalmas dal után hirtelen váltással olyan poént süt el, hogy nem marad kétség: ő nem isten, nem angyal, hanem pont olyan, mint Te vagy én. 

Az első koncertem után gyáva voltam megvárni, gondoltam, ugyan mi esélyem lehet nekem Vele találkozni? Tavaly novemberben Kriszti barátnőmmel egymásba kapaszkodva vártuk őt, de mások rámenősebbek, erőszakosabbak voltak, így nekem csak a feje búbját sikerült elkapnom. 

Tegnap mondták a magyar rajongók, hogy ha lehet, akkor megvárjuk. Bennem ismét felmerült a kérdés, hogy mennyi esély van már arra, hogy szemtől szemben álljak Vele? Isten pedig ismét bebizonyította, hogy bár az én hitem kicsi, Ő nagy. Minden tiszteletem a testőré és a biztonsági személyzeté, akik tökéletes munkát végeztek. Kedvesen, de határozottan kiosztották az instrukciókat és megígérték, hogy mindenki kap autogramot, de működjünk együtt. Örök hálám a rajongóké, akik hallgattak a szép szóra és együttműködtek. Aki elöl állt, az kapott először aláírást, aztán ők jöttek hátra és a többiek mehettek előre. Azt hittem, Josh mindenkinek csak aláfirkantja, amit kell, nem néz fel, csak teszi a 'dolgát'. És itt kivívta a még mélyebb tiszteletemet. Mindenkihez volt egy szava, megnézte, hogy kinek írja alá a jegyét, a műsorfüzetét, cd-jét, egyebet. Ennek már csak akkor lettem a tudatában, amikor rámkerült a sor. 

Ott álltam előtte, én Maros Eszter Nagykanizsáról, Ő rámnézett, mondtam neki, hogy 'Köszönöm' - mert csak ennyit tudtam kinyögni, Ő pedig mondta, hogy 'Én köszönöm', rámmosolygott és ment tovább.

A homályos, de überkedves Josh Groban személyesen :)

Tudom, tudom, kicsit túlzásnak tűnik ez az egész, de kb. 5 másodpercet Ő rámszánt. Talán már nem is tudja, hogy létezem, de ott és akkor tudatában volt a létezésemnek, és az a pillanat a miénk volt. Josh Grobané és az enyém.

Nem lettem szerelmes, nem folytam szét, egy dolgot éreztem: hálát. És most is ezt érzem. Nincs szomorúság, nincs depi, a tegnapi este engem feltöltött és remélem, hogy egy ilyen élmény után most már én magam is elhiszem, hogy igenis, az álmok tényleg valóra válnak. :)