Kismillió dolog van, ami miatt szeretek Tatabányára járni. Szeretem magát az utazást is, mert kisgyerekként bámészkodhatok, leshetem az őzikéket, a nyulakat és egyéb állatfajtákat a vonatból (éljenek a Siemens szerelvények).
Készülhetek lelkileg és fizikailag is az istentiszteletre, elmélkedhetek az élet nagy dolgain.
Tegnap reggel pedig ismét ámulatba eshettem. Az őzikék ez alkalommal nem jöttek, viszont jött valami, ami lélegzetelállító volt (nem szó szerint természetesen :)).
Íme:
A már őszies tájban egy nagy területen a nap fénye ragyogott, a dombok fölött egy sávban fekete felhők gyűltek össze és dühösen haladtak, mintha pusztítani akarnának. Felettük viszont a kék égbolt ragyogott dicsőségesen.
Úgy éreztem magam, mintha a Jelenések könyvébe csöppentem volna....
Gyönyörű látvány volt, félelmetes és felemelő egyszerre. És mit olvastam épp akkor? 'Az egek hirdetik Isten dicsőségét...' Szó szerint. :)
Aha... nem láttam tisztán a képet, amikor először beraktad, de így már minden világos.
VálaszTörlésMilyen csodálatos, amikor vizuálisan is megjelenik előttünk valami... valami nagyon fontos.
Gyönyörű. :)