Az álmok útján

Majdnem egy évvel ezelőtt történt. Legjobb barátnőim egyikének az esküvői előkészületei folytak. Csak az hajtott, hogy örömet okozzak neki és férjének, azonban az öröm bumerángként tért vissza hozzám és úgy eltalált, hogy napokig csak pihegtem utána. Ennyi bajom legyen. :) De hogy érthető legyek.

Az öröm okozója a zenélés addig számomra ismeretlen formája volt. Két dalt énekeltem kivételes és tehetséges zenészek gyűrűjében, két olyan dalt, amitől a szívemben, lelkemben addig nyugalomban lévő húrok pendültek meg és keltek önálló életre. Gyerekkorom óta színpadon állok. Anyukámékkal énekeltem, kórusban, együttesben. Voltam töltőhang és voltam szólista. Kivételes ajándékokat kaptam - énekelhettem a Jars of Clay előzenekaraként Dobner Illés barátommal, állhattam a Művészetek Palotájának nagyszínpadán teltház előtt, bejárhattam az országot a Magyar Continentals Singers-szel, lassan 10 éve a Golgota Keresztény Gyülekezetben használhatom a tehetséget, amit Istentől kaptam. De az a tavaly novemberi 10 perc mégis teljesen elütött mindattól, amit addig tapasztaltam. Azt hiszem, akkor először fikarcnyi kétely sem volt bennem, hogy ez az én utam, sőt. Elemi erővel tört rám a vágy, hogy mindig ezt az utat járjam és csak ezt az utat. Hogy énekelhessek egy csapat élén, akár teljes időben... Ettől az új (és számomra meglepően erőteljes) kívánságtól megijedtem. Meg is rendültem, szomorkodtam, amikor nem folytatódott a közös zenélés. Mert amikor nálam egy ajtó bezáródik, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy több ajtó nem is létezik. A fenti vágyat - a be nem teljesülés miatt - lenyomtam és elrejtettem. Időről-időre feltört, de kemény voltam és újra lenyomtam. Mert semmit nem akarok kikaparni magamnak. Ha Isten megajándékoz lehetőségekkel, azokat tárt karokkal akarom fogadni, de én nem akarok keresni, nyomulni, kapaszkodni. Bármennyire is így működik a világ. 

Az utóbbi pár hónapban úgy éreztem, kátyúba kerültem az énekléssel kapcsolatban. Semmilyen lehetőség nem adódott, sőt, ami már megvolt, az is eltűnt. Ez fájt és értetlenül kérdeztem Istent, hogy ez most mit akar jelenteni? Úgy éreztem, elfeledkeztek rólam és nincs szükség rám. Pár héttel ezelőtt pont egy ilyen sírás közben a szívemben egy hangot hallottam: 'Sokkal többet tartogatok a számodra.' Tessék? Mi az, hogy többet? Milyen többet? Mikor? Mit tegyek? Ilyen és ehhez hasonló kérdések szakadtak fel belőlem, de éreztem, az a halk hang nem az álmaim kivetítése, hanem Isten hangja volt. 

Két héttel ezelőtt egy "véletlen" folytán találkoztam egy ismerősömmel, aki abban az énekstúdióban tanár, ahol az általam nagyra tartott speech level singing technikát tanítják. Kb. fél éve tervezem, hogy írok neki levelet és megkérdezem a feltételeket, de persze folyamatosan halasztottam. Most ott volt a lehetőség, nagy levegőt vettem és kifaggattam. Az események pedig felgyorsultak. (Email váltások, Istentől bátorítások (pl. ez), barátok biztatása mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy kicsi, de biztos lépéseket megtegyek.) Tegnap elküldtem a jelentkezéshez szükséges felvételt és még tegnap este megkaptam az emailt, hogy holnap várnak felvételire.

Nem azon izgulok, hogy felvesznek-e, hanem azon, hogy valami új kezdődik el. Isten látja és kezében tartja az álmaimat. Időről-időre azonban nagy levegőt kell vennem és ki kell lépnem hitben. Látszólag számomra ez új út, de úgy érzékelem, inkább csak a már megkezdett utazás folytatása. Hogy milyen ajtók fognak megnyílni? Nem tudom. Nem szeretnék sztár lenni, csak adni szeretnék. Hogy az, ami nekem örömet okoz, az másokat is megindítson - ne azért, hogy engem dicsérjenek, hanem azért, hogy azt dicsérjék, Akiről a dal fakad az ajkamon.

Tudom, hogy a tanulás nemcsak a hangszalagjaimra, hanem a szívemre is nagy hatással lesz. Alig várom, hogy ez a folyamat elinduljon! 

Amikor el kellett döntenem, hogy milyen dalt küldjek jelentkezésként, csak egyre tudtam gondolni. Eddigi életem egyik legnagyobb megtiszteltetése, hogy a dal felét én énekelhettem felvételre. Nemcsak azért, mert gyönyörű, hanem azért, mert minden egyes szó, levegővétel, hangjegy benne a szívem legmélyén zakatoló imát fogalmazza meg. Jó volt újra meghallgatni és emlékezni. Hogy miért éneklek és mi a célom. 

És ismét jó kis emlékeztetőt kaptam, hogy Isten valóra váltja az álmokat. De az időzítés nem a mi kezünkben van. És ez így van jól.