Tatabányai jelentés :)

Az elmúlt pár hétben azért nem írtam Tatabányáról, mert nehéz szavakba öntenem azt, ami történik, amit érzek, amit gondolok.

Szorítkozhatok pusztán a tényekre, de akkor nem lenne benne a szívem a beszámolóban. Ha viszont benne van a szívem, félő, hogy túl személyes leszek...

Most mégis teszek egy kísérletet.

Aki nem tudja, annak írom, hogy Németh Jani pásztor a budapesti gyülekezetben fog szolgálni júniustól, a tatabányai Golgota pásztora pedig júniustól (azaz május 29-től :)) Matt Edwards lesz. 

Jani miatt sírok, mert kivételes embernek ismertem meg őt, rengeteget tanultam tőle ebben az öt hónapban és változatlanul fenntartom, hogy ő a kedvenc magyar tanítóm. :)

Matt miatt pedig sikítok az örömtől, hiszen olyan szíve van Isten és az emberek felé, amiből én magam is sokat merítek. Isten jól tudta, mit csinál, amikor ezt az egész váltást elkezdte kimunkálni Jani szívében, Matt szívében, a gyülekezet életében.

Gondolom, érzékelhető a kettősség, ami bennem van.

Úgy fogalmaztam meg magamnak a mostani állapotot, mint egy kutya helyzetét.

Egyrészt olyan, mintha ott állnék kutyaként egy olyan terület szélén, amire eddig még  eb nem tette a lábát. Rengeteg újdonság van, érzem az illatokat, az ösztöneim húznának előre, de a gazda pórázon tart. Én meg csak futni akarok és be akarom venni, meg akarom hódítani azt a részt, ami ott fekszik előttem. De még nem jött el az idő. Ficánkolok, próbálom legalább az első tappancsomat kinyújtani, de nem lehet. Ettől feszülök.

Másrészt kényelmes kutya vagyok. Aki szereti a megszokott helyét, inkább befészkelné magát a kis kosarába (mert tacskó vagyok :D) és örülne, ha a dolgok a szokásos medrükben haladnának tovább. Inkább ne menjünk sehova, mindenki maradjon a helyén és minden maradjon a régiben...

Szóval izgalom és egy kis félsz, futás és fékezés egyszerre van bennem. 

Amit biztosan tudok, az az, hogy ez a gyülekezet Istenhez tartozik, jó irányban haladunk.

A változás elengedhetetlen.

Belegondolok abba, amikor elkezdtem Tatabányára járni januárban. Féltem a változástól, folyamatosan azt kérdeztem magamtól, hogy 'Nem jobb a megszokott? Kinek kell az izgalom?' De nagyon hamar rájöttem, hogy a változás áldást hoz. Igen, ijesztő. De ez nem jelenti azt, hogy rossz!!!! Sőt!

Amikor Tatabányán vagyok, hirtelen minden a helyére kerül. Isten kihívások elé állít, folyamatosan dolgozik a szívemben és egy dolgot mond megállás nélkül - hogy csak Ő számít. Csak Hozzá kell ragaszkodnom, Rá kell figyelnem. 

Ez az én részem ebben. Ezt kell odaadnom, a többit pedig Ő végzi el.
Egyébként pedig, ez most sem rólam, hanem Róla szól! :)

Kérlek imádkozzatok értünk...

Ps.: "Érdekes", hogy júliustól új helyre is kell költöznünk, így fizikailag is érezni fogjuk, hogy új időszak kezdődik.:)