Ukrajna - 1. rész

Masha, Sasha, Tasha, Katya - még 12 órája sem tartózkodtunk Ternopol városában, már zsongott a fejem a nevektől. Hogy fogom én ezt megjegyezni? - kérdeztem magamtól.

Egy ködös hétfői hajnalban érkeztünk meg a célállomásra fáradtan és kimerülve az úttól. Csipet csapat Magyarországról. Nagyszerű zenészek, nagyszerű emberek. A barátaim és erre most még büszkébb vagyok, mint két héttel ezelőtt.

De miért is vágtunk bele ebbe az útba? Mi késztetett minket arra, hogy a szabadságunkat arra áldozzuk, hogy Ukrajnában töltsünk egy hetet?

A válasz nagyon egyszerű: Isten. :)

Azért mentünk, mert egy konferenciára hívtak bennünket. Az Ukrajnában lévő Golgota (és más) gyülekezetekből gyűltek össze emberek, hogy a dicsőítésről halljanak, tanuljanak, fejlesszék az ajándékaikat.

Nem tudtam, mire számítsak. Azaz, amire számítottam, az nem volt annyira pozitív.

Azt tudtam, hogy a csapatunkban olyan emberek vannak, akiket tisztelek és szeretek és akikkel általában könnyesre nevetem magam. De Ukrajna körülményeiről hallottam már, így kicsit aggódtam a higiénia miatt, de Istennek hála, mára már az ukránok is megbarátkoztak az angol wc előnyeivel :)

Szóval a kezdeti félelmek hamar feloldódtak, egy verőfényes napos délelőtt kb. 5 óra alvás után elindultunk a konferencia helyszínére. Egy dologra vágytam csak: egy csésze kávéra. Meg is kaptam!

Az emberek már szállingóztak, én pedig csak kapkodtam a fejemet, mert ha valaki nem angolul szólalt meg, akkor el sem tudtam képzelni, hogy miről van szó. Ukránul eddig sem tudtam, oroszul sosem tanultam, így minden szó idegenül csengett a fülemnek. Szóval úgy nézhettem ki, mint a teniszmeccsen a nézők. :)

Mike Payne, csapatunk feje, mint a pesti Golgota Gyülekezet dicsőítővezetője volt a konferencia fő előadója, valamint Ő tartotta a gitár-, a dalírás szemináriumokat is. Több mint 10 éve ismerem Mike-ot és mindig kiváltság, amikor Vele szolgálhatok és több időt a közelében tölthetek. Mike-ból árad a bölcsesség, az érettség, Isten Igéjének az ismerete, a tudatosság és a humor.

Mindannyiunknak megvolt a szerepe. Tomi dobolni tanította a fiatalokat, Karesz a basszusgitározás rejtelmeit osztotta meg, Marcsi arról beszélt az érdeklődőknek, hogy a hegedűt hol és hogyan lehet beiktatni a dicsőítésbe.

A dicsőítőcsapat - Tamás, Jonny, Karesz, David, Mike és Marcsi

Orsinak és nekem pedig a vokál szemináriumok megtartása volt a feladatunk.

A konferencia előtt kb. másfél héttel vállaltam ezt el, feldobott a gondolat, hogy az éneklésről taníthatok, bár arról fogalmam sem volt, hogy mit is kellene mondanom. Összeszedtem pár anyagot, ami nekem sokat segített és miközben készültem, már rájöttem, hogy én magam is tanulok ebben a folyamatban. 

Láttátok már a hangszalagokat képen vagy videon? Tudjátok, hogy működnek? Engem lenyűgözött ez a rész! A 139. Zsoltár egyik verse jutott eszembe: "Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved."

A szemináriumokat angolul kellett tartanom, ami külön izgalom volt, de őszintén megmondom, nagyon élveztem ezt! 

A résztvevők pedig lenyűgöztek. Érdeklődtek, figyeltek, kérdeztek. Akartak tanulni, akartak fejlődni és amikor kérdéssel, vagy tanácsért fordultak hozzánk, láttam, hogy komolyan gondolják. Nem azért akartak többet tudni, hogy jobbak legyenek másoknál, hogy dicsőséget szerezzenek maguknak ebben a világban, hanem azért, hogy a 100%-ot adják Istennek és hogy az ajándékaikkal Őt szolgálják és hogy Ő szerezzen ezáltal dicsőséget. Lenyűgöző, felfrissítő volt velük átélni ezt. Részesei voltunk a győzelmeiknek, az én szívemet pedig megmelengette, hogy segíthetek és hogy szükség van rám. 

Második nap Ternopol már nem egy idegen város volt számomra, hanem egy hely, ahol valamiért otthon éreztem magam. Biztos hogy szerepe volt ebben annak, hogy a város egyes részei a 15-20 évvel ezelőtti Nagykanizsára emlékeztettek. :) De igazából az emberek miatt találtam otthonosnak ezt a teljesen idegen kultúrát. 

Dicsőítettünk, tanultunk, imádkoztunk, kávéztunk, beszélgettünk, sétáltunk, nevettünk, sírtunk együtt. Valami ilyesmi lehetett Jézus mennybemenetele után az egyház. Sokfelől jöttünk (Ukrajna, Amerika, Afrika, Magyarország) és mégis egység volt. 

A Csapat

Az együtt töltött 5 nap hamar elszállt, tudtam, hogy haza kell jönni. Vágytam is rá, meg nem is.

Azóta is gondolkozok rajta, hogy mi miatt maradtam volna. És hogy mi az, ami a szívem egy részét most is visszahúzza.... Még csak részleteket látok a válaszból...

Egy biztos: azt soha nem gondoltam volna, hogy azt fogom mondani, hogy megszerettem Ukrajnát és hogy visszavágyok oda... Pedig most ezt mondom :)

(Folyt. köv.)