Ukrajna 3. - Személyes vonatkozások

Ukrajnai kiruccanásunk sok szempontból felkavaró volt számomra. A felkavaró szó itt pozitív értelemben szerepel, bár voltak pillanatok, amikor nem éppen a pozitív oldalát sikerült megfognom a dolgoknak... Voltak harcok, voltak nehézségek és ha nagyon drámai akarok lenni (ami általában nekem könnyen megy :D), akkor azt mondanám, hogy ez az utazás megváltoztatta az életemet. Próbálom összefoglalni, mik is voltak/lettek a felkavaró tényezők.

1. A tanítás

Hittanári szakirányon végeztem el a teológiát, de akkor úgy tűnt, hogy csak azért alakult így, hogy a könnyebbik végét fogjam meg a dolgoknak (a héber és az ógörög sajnos nem volt az erősségem...). Már akkor is élveztem a neveléstörténet és a pedagógia tantárgyakat, de magamat soha nem tartottam jó tanár-alapanyagnak. Két éve kért meg az egyik barátnőm, hogy tanítsam angolra és én beleegyeztem - új kihívás, új tapasztalat reményében vágtam ebbe bele és az is hajtott, hogy én is tanulhatok ezáltal. Az órákra való készülés alatt már éreztem, hogy élvezem a folyamatot és azt, hogy segítség lehetek, hogy átadhatom a tudásomat.

Szintén két évvel ezelőtt a barátaim jóvoltából részt vehettem Brett Manning énekszemináriumán, aki egy nemzetközileg elismert énektanár (és nem mellesleg keresztény, ez minden rezdülésében megnyilvánul...). Akkor a nővérem azt mondta: 'Menjél, okosodjál, aztán majd Te tanítasz minket.' Jót nevettünk.... Múlt héten emlékeztetett erre a mondatra. Igaza lett....

Bár még nagyon sok tanulnivalóm van az énekléssel kapcsolatban (is), mégis azt, amit tudok, átadhattam. 

Minden percét élveztem! Ebben mondjuk nagy szerepe volt annak, hogy a résztvevők motiváltak voltak és akartak tanulni, nekem csak el kellett mondanom, amit én megtanultam. A szemináriumok új motivációt adtak nekem is, emellett pedig egy felelősség ébredt bennem azok iránt, akik eljöttek. Most is folyamatosan gondolkozom, hogy hogyan segíthetnék innen több száz kilométer távolságból.

És azt is tudom, hogy ha lesz még lehetőségem arra, hogy tanítsak, élni fogok vele. 

A tanítás motivál, hogy tanuljak, hogy fejlődjek, hogy jobb legyek.

2. Barátságok

Nem terveztem új barátokat szerezni, de Isten máshogy tervezte. :)

Egyrészt kaptam olyan barátokat, akiket Ternopolban ismertem meg. 

Tanyával minden nap együtt voltunk, mégis az utolsó napon történt valami, ami fordulópontot hozott a kapcsolatunkban. C. S. Lewis szavai jutnak eszembe a közös sétánkról a tóparton:

"A puszta társaságkedvelés akkor válik barátsággá, amikor a társaság két vagy több tagja fölfedezi, hogy van egy közös érdeklődési területük, ízlésük vagy véleményük, ami elválasztja őket a többiektől, s amiről egészen addig a pillanatig azt hitték, hogy egyedüli kincsük (vagy terhük). A kezdődő barátság tipikus felkiáltása valami ilyesmi: >>Nahát! Te is? Azt hittem, csak én vagyok így ezzel!<<"(A szeretet négy arca)

Tanyával a tóparton

Amikor el kellett válnunk, könnyek gyűltek a szememben, úgy éreztem, pont most, amikor igazán megnyíltunk egymásnak, el kell engednünk egymást. Aztán rájöttem, hogy ez itt nem a vég. Jövök én még az Ő utcájába és hiszem, hogy Ő is jön az enyémbe :)

Tanya mellett még két lányzó kulcsszerepet játszott a hetemben (és azóta is). Egyszerűen csak hálás vagyok értük, a közös nevetésekért, bolondozásokért, a komoly beszélgetésekért, a közös imádságokért, a Magnumért és azért, hogy Isten napsugarakként használja őket az életemben!

Magnum's angels :)

"Egy titkos Ceremóniamester működik közöttünk. Krisztus, aki azt mondta tanítványainak: >>Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak titeket<<, minden keresztény baráti körnek azt mondja: >>Nem ti választottátok egymást, hanem én választottalak benneteket egymás számára.<< A barátság nem valamiféle jutalom az éleslátásunkért és jó ízlésünkért, amelyek segítségével egymásra találtunk, hanem eszköz, amely által Isten fölfedi előttünk a többiek szépségét. (...) A barátság a kezében eszköz a teremtésre és a kinyilatkoztatásra. Ezen a lakomán Ő terítette az asztalt, Ő választotta ki a vendégeket. S Ő az, akinek mindig az asztalfőn a helye. Sose feledkezzünk meg vendéglátónkról!
Nem mintha állandóan ünnepélyeskednünk kellene!
Isten - aki a nevetést teremtette - mentsen minket attól! Az élet nehéz és örömteli bonyodalmaihoz tartozik, hogy bizonyos dolgokat - azzal együtt, hogy mélyen átérezzük komolyságukat - néha olyan könnyedén kell kezelnünk, mintha csupán játékról lenne szó." (C. S. Lewis: A szeretet négy arca)

3. Misszió

Ez volt az egyik legfelkavaróbb téma számomra. 

Az ukrajnai hetet megelőzően mindig arra gondoltam, hogy ha engem Isten elküldene misszionáriusnak, akkor valószínűleg San Francisco-t vagy Santa Barbarát választaná kiküldetésem céljából. Esetleg Brightont. :) A kelet soha nem vonzott. Akkor inkább maradok itthon!

Félreértés ne essék! Most sem azt tervezem, hogy csapot-papot itthagyok mindent és irány Ukrajna! De a szívemig hatolt valami, amit nem is tudok még jól megfogalmazni. 

Egyrészt rájöttem, hogy nem kell fizikai nyomornak lenni valahol ahhoz, hogy az embereknek szükségük legyen Jézusra. A lelki nyomort legtöbbször fizikai jóléttel palástolják.... Ukrajnában ez ugye kettős, de a szükség az érezhető.

Másrészt olyan példákat láttam-kaptam, amik új fénnyel világítják meg számomra a misszionáriusi kérdést. A misszionárius úgy él az idegen kultúrában, hogy azonosul vele. Nem teremti meg a saját kis szigetét, hanem úgy él, ahogyan az adott ország lakói. Jó példa nekem erre itthon Matt és Mike, akikre magyarként tekintek... Ukrajnában pedig lenyűgöző példa volt a Markey-család, akik az ukrán népet szolgálják az ajándékaikkal. Megindító volt látni a szenvedélyüket és a természetességüket.

Én nem kaptam semmilyen kijelentést, hogy mennem kell, ha úgy lesz, úgyis tudni fogom... De az is biztos, hogy egy ajtó a szívemben, ami eddig le volt lakatolva, résnyire kinyílt. 

4. Isten Szava

Ezt nem fogom részletezni, csak annyit mondok, hogy különleges volt számomra a hét, mert Isten szólt hozzám. Pár hónapja megkértem, hogy ne szóljon, mert én már nem tudom, mit mond Ő, mit magyarázok én bele, elvesztettem a fonalat abban, hogy hogyan is működik kettőnk között a kommunikáció.

Az a jó, hogy nem én vagyok isten, hanem Ő az. Tudja a helyet, az időt, a módot, a miértet. És nem szűnik meg szeretni. Megkérhetem, hogy hallgasson, bedughatom a fülemet, becsukhatom a szememet, körbebarikádozhatom magam. De a szeretete utolér. Ezért vagyok igazán hálás... hogy bármilyen kis buta is legyek és béna, Ő akkor is szeret. Ahogy vagyok....