Most vagy soha - avagy leszámolás Pató Pál úrral

Mestere vagyok a halogatásnak - mindig el kell jutnom egy végső pontig ahhoz, hogy cselekvés legyen az akarásból. 

Képes vagyok évekig tervezgetni, álmodozni és közben azt mormolni magamnak, hogy 'úgysem lesz belőle semmi' - pedig nagyon szeretném. A kifogások száma szinte végtelen: nem megfelelőek a körülmények, túl korán van hozzá, túl késő van, nem vagyok elég jó, nincs segítségem, stb. stb. stb. Ezzel a hozzáállással nem csoda, hogy bizonyos tervekből, álmokból tényleg nem lesz soha semmi...

Pár héttel ezelőtt feltettem magamnak a kérdést, hogy miért is ne lehetne valósággá egy terv, egy elképzelés? 

Jelen esetben a megvalósítás egy emberen múlt - és ez az ember én voltam.

Így vettem egy nagy levegőt, a terveket leírtam, Pató Pál úrtól búcsút vettem és a tettek mezejére léptem.

Az eredmény felszabadultság, öröm, kreativitás, újdonság, elégedettség és hála lett.

Azt hiszem, legtöbbször csak egy kis hitre van szükség ahhoz, hogy az akarást tettek váltsák fel és megtegyük azt, amit meg kell tenni.

Más az, amikor várunk és más az, amikor halogatunk - a várakozásban benne van a lehetőség, hogy valami változni fog, de általában olyan dolgot halogatunk, amit akár azonnal megtehetnénk, nem szükséges a körülményeink változása.

Mikor, ha nem most?

Én úgy döntöttem, hogy nem akarok halogatni tovább. Amit megtehetek, azt meg akarom tenni, tudva azt, hogy Isten az, aki munkálja bennem mind az akarást, mind a cselekvést az Ő tetszésének megfelelően. (Filippi 2:13)