A Reményem

Már több mint egy hónap eltelt a Reménység Fesztivál óta és nem írtam élménybeszámolót.

Először azért nem írtam, mert fel kellett dolgoznom a történteket, aztán azért, mert időm nem volt.

Mostanra már sok részletet el is felejtettem, de pár dolog, ami megmaradt:

- A szervezés profi volt. Minden gördülékenyen ment, mi el voltunk kényeztetve (volt nassolós szoba mogyoróval, kesudióval, répával, csokival, üdítővel), saját öltözőnk volt, amire ugye megint csak azt kérdeztem, hogy 'Mit csinál itt Kismaros Nagykanizsáról?' :)

- A beállópróbán elállt a lélegzetem. Hogy miért? Mert ez a látvány tárult elém:

És ekkor még üres volt az Aréna. :)

- A külföldi fellépők mind nagyon kedvesek voltak, szerettem a Casting Crowns alázatát és természetességét, a Parachute Band pedig már évek óta a szívem csücske, mert szerénység, kedvesség árad a fiúkból. És a Szentlélek ereje. :) Amikor elindultunk a színpadra, a Casting Crowns akkor érkezett meg, jókívánságokat mondtak. Én pedig kisebb gyomorgörccsel az Aréna színpadára léptem. Istennek hála, hogy volt egy-két percünk, mert miközben az est házigazdája beszélt, körül tudtam nézni. Visszanyeltem a könnyeimet - van abban valami különleges erő, amikor több mint 10ezer ember együtt van egy célért - és a húrok közé csaptunk. Tudom, hogy megfordult a fejemben, hogy talán valahogy máshogyan kellene viselkednem - nagyobb színpad, nagyobb közönség - aztán Isten emlékeztetett, hogy miért vagyok ott. Miatta és Érte. Ahogyan Tatabányán, ahogyan a budapesti Golgotában, ahogyan 10 ember előtt és 500 ember előtt éneklek Róla és Neki, úgy kell tízezrek előtt is énekelnem. Ez szabaddá tett!

A három dal olyan gyorsan lement, hogy meg is lepődtem, hogy most kezdtük, de már vége is van...

 

Jó volt része lenni egy ekkora eseménynek, jó volt, hogy nem sztárok voltunk (az egyébként is fura lenne :)), hanem egy kis rész a testben (mondjuk az orrkagylócska :D). 

De hogy mi volt a legjobb a Reménység Fesztiválon a számomra? Az, hogy szombat este az Edwards rezidáncián alhattam. Nagyon későn értünk haza, és amikor beléptem a szobába, ahol aludtam, az alábbi kép fogadott:

 Olivér, Benjamin és Miriam színeztek nekem, az ágy mellett lévő asztal körbe volt szórva virágszirmokkal és ki volt rakva fociskártyákkal (!!!!!), egy pohár víz és egy süti is várt. A meghatottságtól szólni sem tudtam, nagyon jó dolog szeretve lenni (ilyen szép magyarosan). Olivér másnap reggel azt mondta, hogy olyan ellátást kaptam, mint egy ötcsillagos szállodában :) Mondtam neki, hogy ilyen az ötcsillagos szállodában nincs, ez annál sokkal több csillagot ér. :) 

"Ez a jó hír a Reményem, ez a jó hír a Menedékem, ez a jó hír, hogy Jézus meghalt értem és az Isten gyermeke lettem, ez a Reményem".