A lényeg. Az egyik valogatáson volt egy dal, ami minden alkalommal odaszegezett a képernyőhöz. Egy rekedtes hangú, gyönyörű kék szemű, karikafülbevalós srác énekelt arról, hogy semmit nem ért. Sokáig nem tudtam eldönteni, tetszik-e vagy sem. A klip is sötét volt, mégis úgy éreztem, tudok kapcsolódni hozzá. Szóval újra meg újra megnéztem és megjegyeztem Jeremy Camp nevét. Csak annyit tudtam akkor róla, hogy ő énekli az Understand című dalt...
Aztán megismertem az I Still Believe c. dalt és annak a történetét - akkor született, amikor az első felesége haldoklott. Micsoda kijelentés! 'Bármi is történik, akkor is hiszem, hogy jó vagy...' Dalok dalokat követtek és eljött 2008 vége, amikor eddigi életem egyik legnagyobb törése esett meg velem. Nem estek jól a 'kedves', örvendezős dicsőítődalok, keresztény zenék. Jeremy Camp zenéjének a nyersessége, őszintesége, keménysége viszont gyógyította a lelkemet. Vele együtt üvöltöttem, hogy 'Take my life' (Vedd el az életem) vagy hogy 'No matter what it takes' (Nem számít, mibe kerül, Neked adok mindent...). Mivel akkor már a wikipedian is utánaolvastam az életének, tudtam, hogy nem divatból énekli ezeket a sorokat, hanem ő tényleg komolyan gondolja...
2011-ben megjelent az önéletrajza (I Still Believe) és nem haboztam, megvettem. Pont Amerikában voltam, 2-3 nap alatt kiolvastam. Meglepődtem, amikor ismerős nevekkel találkoztam a könyvben - nevekkel, amelyek a gyüliből ismerősek - ugyanis Jeremy édesapja a Calvary Chapel egyik gyülekezetének a pásztora. A könyv csak megerősített abban, amit korábban gondoltam Jeremy-ről: őszinte és hiteles ember.
2012-ben megismerkedtem Jonny és Stephanie Markey-val, akik Ukrajnában élnek és szolgálnak és hogy hogynem, kiderült, hogy jól ismerik Jeremyt, egy gyülekezetbe jártak Indianaban, sőt Jonny egyik testvére nagyon jó barátja Jeremy öccsének. Tavaly Kijevben volt egy konferencia, ahol Jeremy Camp volt a fő vendég. Nagyon szerettem volna elmenni, de sajnos több körülmény is megakadályozott. Egyik nap viszont üzenetet kaptam Jonny-tól. Az alábbi video volt a melléklet:
Konkrétan elsírtam magam. Az egyik kedvenc előadóm és a kedvenc keresztény előadóm személyesen, névre szólóan üzent nekem... Napokig nem jutottam szóhoz. Emlékszem, azt mondtam akkor, hogy el fog jönni az a nap, amikor találkozunk. A hogyan-ról és a mikor-ról persze fogalmam sem volt... :)
Ahogy a turnéra készültünk, többször megfordult a fejemben, milyen jó lenne elmenni valami jó koncertre, mondjuk akár Jeremy Camp-et jó lenne látni színpadon (fent van a bakancslistámon a koncert), de éreztem, hogy erre nem sok esély van. Július 4-én újdonsült barátnőmmel Murrietában sétáltunk este és felmerült Jeremy Camp neve. Kiderült, hogy nem vagyok egyedül a csapatban, aki szereti az ő zenéjét (rokonlélekre találni pedig mindig nagy öröm...). Kicsit álmodoztunk, milyen jó lett volna egy koncert, de nem is tulajdonítottunk nagy jelentőséget ennek a beszélgetésnek.
Másfél nappal később bucis szemekkel álltam a costa mesa-i gyülekezet színpadán és két dolog járt az eszemben:
- szeretnék otthon lenni,
- csak bírjam ki sírás nélkül a három dicsőítést...
Az első kettőt megúsztam :) Ráadásul a szünetekben olyan emberekkel találkoztam, akiket hosszú évek óta nem láttam, szóval a harmadik alkalomra megnyugodtam valamelyest.
Elkezdtük a dicsőítést. Az első dal után volt imádság és hirdetések, én pedig figyeltem az embereket (ez egy jó/rossz szokásom). A 4. sorban egy ismerős arc tűnt fel. Nem hittem a szememnek. Újra odanéztem. Az nem lehet. Megnéztem a mellette ülőt, akiben felismertem a feleségét. Akkor mégis lehet?! ITT VAN JEREMY CAMP!!!!!
A gyomrom görcsbe rándult, a szívem a torkomban dobogott és hirtelen sírni szerettem volna - ez alkalommal az örömtől... :)
Majdnem leájultam a színpadról és tudtam, hogy szólóznom kell, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy bármilyen hang is ki fog jönni a számon.
És akkor láttam azt, amitől teljesen elérzékenyültem. Jeremy Camp és Adie Camp felálltak és felemelt kezekkel dicsérték Istent. Nem a zenére figyeltek... Akkor jöttem rá, hogy nekem meg nem rájuk kell figyelnem, hanem azt kell tennem, amit előtte is - dicsőíteni Istent. Azért, aki Ő. Azért, hogy Ő adja a vigasztalást. Azért, hogy Jeremy-ék ott vannak.
Persze remegett a hangom, meg a térdem is. Nem gondolom, hogy minden nap elmondhatom, hogy valaki olyan előtt éneklek, aki a zenéjével életem egyik legsötétebb időszakában segített. Kicsit visszaadhattam, amit kaptam tőle.
És eldöntöttem, hogy oda fogok menni hozzá. Mert akartam, hogy tudja, milyen sokat jelent nekem az őszintesége, a személyes üzenete és az összes dal... Akcióba lendültünk az istentisztelet végén (Mike és Phil nagyon nevettek rajtam). Szóval odamentünk, én lefagytam, Phil mondta Jeremy-nek, hogy van itt valaki, akinek tavaly küldött üzenetet... Jeremy rámnézett, hogy 'Emlékszem! Te vagy az?' És csacsogni kezdett a dicsőítésről, hogy mekkora áldás volt neki, stb. Én meg csak álltam és bámultam, hogy ez biztos nem is igaz... Adie állt mellettem, halkan elnézést kértem a fangirl üzemmódért és elmondtam, hogy annyira köszönöm azt, amit csinálnak és hogy mennyit segítettek nekem Jeremy dalai. Adie (tényleg Édi :)) megölelt, hogy ne csináljam már és hogy köszöni, hogy elmondtam. Aztán közös kép készült:
Utána még odajöttek külön a csoporthoz, mindenkinek lelkendezett, hogy mennyire felemelő volt ez a reggel és hogy annyira köszöni. Én nem is gondoltam, hogy ő ennyire nyílt természet, kicsit 'művészebbnek' hittem :)
Jött a csoportkép, utána barátnőmmel ott álltunk, állunk a padlón, hogy 48 óra sem telt el azóta, hogy beszéltünk róla... "Véletlen" haha Jeremy Camp és csaladja Nashville-ben él. Nem volt aznap Costa Mesa-ban fellépése. Nem is értem, miért volt ott. Azaz pontosan értem....
Fényképezés után elbúcsúztak, kaptak egy Story Of Grace könyvet és egy Chords Of Grace cd-t ajándékba... Szóval lehet, hogy a Camp-család időnként minket hallgat a kocsiban :)
Én ezek után nem tudtam nagyon megszólalni, sírhatnékom volt egész délután. Miért? Mert ez a találkozás kézzel fogható jele annak, hogy Isten még a leghalkabb sóhajomat is számon tartja. Az Ő figyelmét semmi nem kerüli el és Neki nem létezik lehetetlen. Az Ő időzítése tökéletes. Találkozhattam volna máskor is Jeremy-ékkel, de ennél tökéletesebb nap nem is lehetett volna. Elhozta nekem Jeremy Camp-et.
Ééééééés ez nem volt elég. Két napra rá újra találkoztunk. Ez alkalommal ő vezette a dicsőítést a pásztorok konferenciáján, én pedig az oldalsó teremből együtt énekelhettem vele, hogy 'Give me Jesus' (ha meghalok, az legyen a temetési dalom!)
Dicsőítés után bedugta a fejét az öltözőbe, elmondta, mennyire izgatott értünk, megkért minket, hogy folytassuk a szolgálatot és Istenáldjon-nal búcsúzott... Marcsi pedig utána kiáltott magyarul: szia Tábor Jeremiás! :D
A turnémenedzserünk pedig elmondta, hogy beszélt Jeremy-vel és elmondta neki, mit jelentett nekem a találkozás. Isten különleges szeretetének a jele volt. Jeremy majdnem elsírta magát a történetemet hallgatva. Mondom, hogy egyenes ember. :)
Azóta is többször visszajátszottam ezt a napot az emlékezetemben. Minden részlete ugyanazt súgja: Isten szeret. Isten a szeretet.
Jeremy. Találkozunk még. Tudom. :)
Óóóóóóóóóóó...
VálaszTörlésEhhez nincs mit hozzáfűznöm!!!
:-**********************************
:))))))))))
TörlésAzta...! Olvasni is durva volt, nem hogy átélni! :)
VálaszTörlésÚjra meg újra visszatérek ehhez a naphoz a fejemben és a szívemben, ma ahogy visszaolvastam a beszámolót, ugyanazt az izgatottságot éreztem, amikor megpillantottam Jeremy-t és Adie-t a sorok között...
TörlésTényleg megtörtént :)