Január harmadik hetében járunk és már mostanra sokminden megváltozott az életemben.
A változást tudatos döntések előzték meg, mert változásokra volt szükség.
Első lépésként elhagytam a legnagyobb közösségi oldalt. Erről fogok írni egy külön bejegyzést, mert amikor az első lépést megtettem, nem is gondoltam, hogy miket fog ez okozni.
Második lépésként december végén elköltöztem. Erről tudtam, hogy fordulópont lesz. Öt év után elhagytam kislakást és egy nagyobb kislakást kaptam meg ideiglenesen. Napfényes, gyönyörű, kedves, otthonos. Menedékhely.
Harmadik lépésként úgy határoztam, hogy szabadságra megyek. Nem a munkahelyemen, hanem az éneklésben. Kiléptem a dicsőítésből, nem szervezek koncertet, visszamondtam felkéréseket, nem vállaltam el felkéréseket.
Jött a negyedik lépés. Január első szerdájának hajnalán összeszedtem magam és edzőterembe mentem. Bérletet vettem, így a szerda reggelem teljesen máshogyan indul, mint eddig.
A napjaimat más tölti be, mint az elmúlt években.
Csendesebbek a napok.
Újra tanulok lélegezni.
Újra tanulok élni.
December végén nem gondoltam, hogy ott fogok állni, ahol most állok. Úgy éreztem, megrekedtem, megtorpantam, nincs se előre, se hátra (bizonyos területekre még mindig ez a jellemző).
De hoztam egy döntést, amit követett a másik és így tovább.
Most még előre megyek. Aztán majd megint megtorpanok, sőt biztosan visszafele is fogok lépegetni.
De most csak előre nézek.
Ebben a kesze-kusza világban új értelmet nyert szinte minden - a munka, az öröm, a fájdalom, a kapcsolatok, az önismeret, az Isten ismerete. És új értelmet nyert az a mondat, amit sokszor csak ismételgetünk anélkül, hogy igazán komolyan vennénk: Isten szeret úgy, ahogy vagyok.
Isten. Szeret. Úgy. Ahogy. Vagyok.
Isten. Szeret. Úgy. Ahogy. Vagy.
Na, ez az igazán lenyűgöző...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése