Hihetetlen számomra, hogy eltelt egy teljes év azóta, amióta először tettem be a lábam a Tatabányai Gyülekezet ajtaján. Olyan, mintha pár hete történt volna, hogy fontolgattam az ötletet - esetleg kilátogatok.
Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, ami sokmindent megváltoztatott az életemben.
Emlékszem Zsuzsa mamára, aki már akkor is - ismeretlenül - nagy öleléssel fogadott, emlékszem a hajléktalanokra, akik kíváncsian és szeretetre éhezve jöttek szépen sorban a nekik rendezett alkalomra. Nem tudom elfelejteni Jani szavait hozzájuk vagy azt, ahogy láttam, Matt milyen szeretettel fordul az emberek felé. Richyvel a divatról és a lelki ajándékokról beszélgettünk, Melinda pedig a közös ebéd után odajött hozzám és megkérdezte, hogy éreztem magam.
Valószínűleg csak annyit mondtam, hogy nagyon jól, mert képtelen voltam szavakba foglalni, amit éreztem.
Hogy hazaértem.
A vonaton hazafelé pityeregtem, mert a szeretet olyan átütően fogott körbe, hogy csak könnycseppek formájában tudtam az örömömnek és a vágyódásomnak néma hangot adni.
Tudtam, hogy oda tartozok.
Isten egy izgalmas és csodás utazásra hívott akkor. Egy év alatt rengeteg dolog történt. Változások a gyüli életében - pásztorváltás, két hét múlva költözünk (juhhúúú) - és változások az én életemben is.
De Tatabánya maradt. És maradni is fog, amíg Isten nem hív el máshova.
A mai délelőtt hálától és örömtől teli szívvel csendesen ünnepeltem.
Isten útjai kiszámíthatatlanok, soha nem gondoltam volna azt, hogy én egy vidéki kis családias gyülekezetbe fogok járni. De én csak megyek, amerre vezet. Vasárnaponként továbbra is Tatabánya felé.... :)
Már hiányoztak a Tatabányával kapcsolat bejegyzéseid.
VálaszTörlésMilyen szépet írtál most is! Kívánom, hogy még sok éven t gazdagítsátok egymást, te és a gyülekezet. :)